– A Párbeszéd Magyarországért párt és az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt választási szövetségét egy ember, Bajnai Gordon vezeti, hiszen ő kapott felhatalmazást e választási szövetség választási felkészülésének irányítására. 2014 őszéig, a választási szezon végéig biztosan a társelnöki rendszer marad, az alapítók ebben egyeztek meg. A társelnöki rendszer a párt három irányból, három társadalmi csoport felől érkező alapítói körét akarja szimbolizálni.
Bajnai Gordon szerepe kérdéses: ő beosztottja vagy főnöke a társelnököknek?
– Bajnai Gordon mint párttag, tagja az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártnak, és a pártszövetség vezetőjeként kitüntetett politikai felelősséget visel a 2014-es választásokon elérendő sikerekben.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »