hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét az utcára mehetnek a diákok
JUK, azaz januárban újra kezdik

2013. 01. 03.
Bár kormányzati szinten arra számítottak, hogy karácsonyra elül a felsőoktatás átalakítása kapcsán indult tiltakozási hullám, az érintettek azt állítják: az ünnepek alatt inkább megerősödtek, mintsem gyengültek volna. És azt a hatalmi álláspontot is cáfolják, mely szerint a hallgatók követelései 90 százalékban már teljesültek: úgy vélik, inkább a nullához közelít az arány, ezért hamarosan ott folytathatják, ahol december végén abbahagyták.

Nem ült el a lelkesedés, sőt, az utóbbi hetekben olyan sokan csatlakoztak, hogy az ünnepek alatt újra kellett szervezni a Hallgatói Hálózatot (HaHa) – mondta a Hetek megkeresésére Kóbor Andrea, a HaHa aktivistája. Mint megtudtuk, a 2011 tavaszán még csak néhány tucat diákból álló szervezet mostanra több száz fővel bővült, és karácsony óta azon dolgoztak, hogy feladatot adjanak az új csatlakozóknak. Kóbor arra a felvetésünkre reagált, melyben Orbán Viktort idéztük, aki december végén állítólag úgy nyugtatta párttársait, hogy karácsonyra elhal a diákság kormányellenes akciósorozata. Az akciók folytatódnak, szögezte le Kóbor Andrea: január negyedikén (lapzártánk után) Szegeden tartanak szabadegyetemet, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban pedig diáktüntetésre készülnek ugyanaznap. Az azt követő tervekről további konkrétumokat egyelőre nem tudott mondani a HaHA aktivistája, de megerősítette a szervezet honlapján olvasható információt, miszerint mindaddig tiltakozni fognak – és a tiltakozások között lesz utcai demonstráció is – míg nem teljesül az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum és a diákság által támogatott hatpontos követelés. Kóbor azt is elmondta, hogy a nagy vidéki egyetemek – Szeged, Pécs – is egyre komolyabb szerepet vállalnak a tiltakozásokban, és a gimnazisták csatlakozása is tovább erősíti a mozgalmat.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája sem enged a követelésekből, mondta a Heteknek Kiss Dávid, a HÖOK alelnöke. A szervezet képviselői december 22-én tárgyaltak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel, és Kiss szerint a hangulat ugyan pozitívabb volt a korábbi kommunikációhoz képest, érdemi megegyezésre azonban nem került sor. Ugyanakkor kaptak egy ígéretet arra, hogy január elejétől társadalmi párbeszéd, tárgyalássorozat keretében vitatják meg a diákság követeléseit. A HÖOK most a kormány meghívóját várja, és január 2-án még nem érezték úgy, hogy e tekintetben késésben lenne a kabinet, ám ez nem jelenti azt, hogy adott esetben ne csatlakoznának újabb demonstrációkhoz.

Kiss Dávid és Kóbor Andrea egybehangzóan kiemelték: egyebek mellett követelik azt is, hogy minden szakon legyen államilag finanszírozott oktatás. A hallgatók ezzel arra reflektáltak, hogy Balog Zoltán december 19-ei sajtótájékoztatóján kiderült: jogász és közgazdász szakon nem lesznek államilag finanszírozott helyek, sőt, azóta nyilvánvalóvá tették, hogy kommunikációt, nemzetközi kapcsolatokat és andragógiát sem terveznek ingyenes képzés keretében oktatni. „Az a célunk, hogy a legjobbak számára ezeken a szakokon is induljon államilag finanszírozott képzés” – mondta a Heteknek Kiss Dávid. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!