hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Csobai Noémi”, a Jobbik erős embere
Portré egy politikusról, aki ismeri a pirézeket

2012. 12. 13.
Különös védelem alatt állhat Novák Előd: bár pártjában is nyílt titok, hogy jelentős befolyással bír a kuruc.infóra, a neonáci portál felszámolásán fáradozó hatóságok mindeddig meg sem kérdezték ez ügyben.

Bár a Gyöngyösi Márton-féle náci beszéd következményei megroppantották a Jobbikot, a szakadásközeli helyzettől nem minden vezető esett kétségbe. Mint a múlt héten megírtuk (Máma már nem hasad tovább. Hetek, december 6.), Novák Előd alelnök szinte boldognak tűnt az után, hogy két mérsékelt képviselő kilépett a frakcióból, és ezzel győzni látszik az antiszemita, rasszista irányzat. De vajon honnan érkezett Novák, és miben áll az ereje?     

Hivatalos életrajza alapján az érettségi bizonyítvány megszerzése után újabb tanulmányokkal magát már nem fárasztó, 32 éves Novák Előd ötgyermekes családból származik. Nem hivatalos információink szerint apja a Bulányi György-féle katolikus Bokor bázisközösséghez tartozott, és feltevések szerint ez a fajta különállás Novák jellemében is megmutatkozik, igaz, más formában: a Heteknek róla nyilatkozó politikustársai önjáró, csapatjátékra képtelen embernek írták le.

Politikai pályáját a MIÉP ifjúsági szervezetében kezdte. A 2002 decemberétől 2003 februárjáig tartó időszakban MIÉP-es politikusok egy csoportja – köztük Bíber József, Schuster Lóránt, Rozgonyi Ernő és Bognár László – megpróbálták elmozdítani a parlamentből 2002 tavaszán kiesett párt éléről Csurka Istvánt. Miután ez nem sikerült, többen elhagyták a MIÉP-et, és csatlakoztak a 2003-ban párttá alakult, „virulensebb” Jobbikhoz. Ezzel a hullámmal érkezett Novák is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!