hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lázadó női csoportok a Fidesz ellen
Órákon belül mém lett Varga István

2012. 09. 14.
Nem várt indulatokat keltett a családon belüli erőszak elleni törvényjavaslat hétfő késő estére időzített parlamenti vitája. Varga István képviselő elhíresült mondata sokaknál kiverte a biztosítékot, a Facebookon például egy nap alatt hétezer tagot számláló ellencsoport jött létre. A helyzeten úgy tűnik, nem segített a Fidesz elhatárolódása sem saját képviselőjétől.

A parlament civil szervezetek kezdeményezésére hétfőn kezdte el tárgyalni azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozta, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. A napirend szerint eredetileg hajnali három órakor kezdték volna tárgyalni a kérdést, mely időpont végül az ellenzéki pártok nyomására módosult este tíz órára. A kérést Kövér László házelnök - Jávor Benedek LMP-s képviselő szerint - a házbizottság ülésén azzal hárította el, hogy a családon belüli erőszak nem olyan súlyú ügy, ami nagyobb figyelmet érdemel.

Varga Istvánt (kis képünkön) ominózus mondata - miszerint inkább „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" - azonnal az internetes mémek krémjébe röpítette. Varga szerint nemcsak a Fidesz, hanem „a szakma" is azt gondolja, hogy „őrültség lenne" ezt a tényállást külön szerepeltetni a Btk.-ban, mert szerinte az semmit nem oldana meg. A Fidesz közleményben határolódott el Varga István szavaitól.

Tavasszal a kormány - szintén jogvédő szervezetek kérésére - bevette az azóta már elfogadott, jövőre hatályba lépő új Btk. tervezetébe az „együtt élők közti lelki bántalmazás" elnevezésű bűncselekményt. Ennek alapján egyéves szabadságvesztéssel lehetett volna sújtani azt, aki agresszív magatartásával családtagjainak lelki szenvedést okoz, még akkor is, ha más bűncselekmény - például testi sértés - nem valósul meg. Bár ezt Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is jelentős eredménynek értékelte, a javaslat vitája során végül a fideszes Varga István és a KDNP-s Salamon László, illetve az MSZP-s Bárándy Gergely egybehangzó javaslatára kihúzták a szövegből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!