hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jobbik: Varrás mentén reped

2012. 08. 09.
Ellentmondásos a Jobbik jövőjének megítélése: tény, hogy a párt hosszú idő óta legnagyobb válságát éli át, hiszen Szegedi Csanád távozása a legfelsőbb vezetés konfliktusait hozta napvilágra, ráadásul a párt vezette településeken is komoly feszültségek vannak, ugyanakkor a Jobbik támogatottsága még mindig jelentős.

„A Jobbik nem antiszemita, és sokak várakozásával szemben nem fog kettészakadni" - ezt a két fő üzenetet kommunikálja a szélsőjobbos párt Szegedi Csanád korábbi alelnök távozása óta. Mint megírtuk, egy a Jobbiknál is szélsőségesebb szervezet honlapja július végén nyilvánosságra hozta Szegedinek, a párt erős emberének és nem mellesleg EP-képviselőjének zsidó származását. Több forduló után Szegedit távozásra kényszerítették korábbi harcostársai és barátai, ám azóta is hangsúlyozzák, hogy nem származása miatt, hanem azért, mert a Jobbik nem egy következmények nélküli párt. Márpedig szerintük bebizonyosodott, hogy Szegedi uniós pénzzel próbálta hallgatásra bírni az őt zsidó származásával zsaroló szélsőjobbos illetőt.

Bár a Hetek Szegedi Csanád környezetéből úgy értesült, hogy a politikus nem kíván visszavágni a távozását kikényszerítő pártvezetőknek, néhány eddigi tény ezt cáfolni látszik: kilépését követően pár nappal „kiszivárgott", hogy az őt vehemensen támadó Novák Előd alelnök korábban Szegeditől kapott fizetést. Ráadásul uniós forrásból. Majd a héten az is „kiderült", hogy Szabó Gábornak, a Jobbik pártigazgatójának húga, Szabó Andrea még a napokban is Szegedi alkalmazásában állt uniós asszisztensként, havi több száz ezres fizetéssel. Szabó az egyik legbefolyásosabb jobbikos politikus. Bár a helyzet jogi kérdéseket nem vet fel, a Jobbiktól is jobbra álló hangadók most azt próbálják kommunikálni, hogy mivel a Jobbik vezetőit a „zsidó Szegedi pénzelte", nem kérdés, hogy a nemzeti jelző csupán álca, a párt valójában mindig is zsidó befolyás alatt állt. Ezt a vélekedést azzal is erősítik, hogy állítják: a Jobbik vezetői 2007 óta tudtak Szegedi származásáról. Más - még vadabbnak tűnő - vélemények szerint Szegedi a többi vezető tudtával egyenesen a holokauszt miatt kapott kárpótlásból pénzelte a pártot. Akárhogy is, a formállogika alapján a Jobbik mostantól csak egy minden korábbinál durvább antiszemita retorikával lehet képes megtartani szavazótáborának antiszemita rétegét. Ez viszont gyengítheti a párton belüli „mérsékelt", úgynevezett szakpolitikai irányzatot, amely azt bizonyítaná, hogy a Jobbik szalon- és kormányzóképes.

Ezt a korábban is meglévő feszültség okozta problémát mutatja a hétvégén Devecseren rendezett „cigánybűnözés" elleni jobbikos tüntetés is, ahol a párt országgyűlési képviselője örömmel üdvözölte a Jobbikkal közösen demonstráló nyíltan rasszista és antiszemita Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat és a Betyársereget. (A párt pechsorozatába illeszkedik, hogy a főszervező Ferenczi Gábor képviselőt az eseményen nem csupán fejbe dobták, de mint kiderült, nem romák, hanem egy szélsőjobbos tün­tető okozta az erős vérzéssel járó sebesülést.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!