hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem működött a Fidesz-kézrátétel
Minden szavazás egyben népszámlálás is

2012. 07. 05.
Kívülről csendes technokrata, szinte Markó Béla klónja, de téved, aki felületesen ítéli meg Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A felszín alatt egy csavaros eszű karcfalvi székely góbé lakozik, akinek legújabb javaslata, hogy az RMDSZ pártot jegyez be az anyaországban – csak hogy tudja a magyar pártelit, milyen az, ha kívülről akarják megmondani a tutit. A közeljövőben a Fidesz vezérkara is kénytelen asztalhoz ülni az RMDSZ-szel, amely az erdélyi magyarok között jóval több mint kétharmados támogatottsággal rendelkezik.

Az RMDSZ szlogenje szerint minden magyarra számítottak a választásokon. Szép, hangzatos mondat egy, a politikai megosztás felé terelt közösségben.

- Erdélyben, Romániában már régóta tudjuk, hogy a mi dolgainkat csak mi tudjuk megoldani. Ezt a történelem megtanította nekünk, és ilyen helyzetben, amikor az ember számszerű kisebbségben van, akkor azt a luxust nem engedheti meg magának, hogy a közösséget ne egységesnek tekintse, és ne úgy próbálja a képviseletet, a munkát elvégezni, hogy minden egyes ember, közösség számítson. Gyakorlatilag nekünk minden szavazás valahol egyfajta népszámlálás is, ezért is mondtuk azt, hogy minden magyar számít. Minden magyar számít a 21. század elején is, amikor itt jövőt kell teremteni, akkor, amikor itt a múlt értékeire kell jövőt építeni. Nem lehet, hogy úgy tervezzük meg ezt a jövőt, hogy ne figyeljünk oda a Székelyföldön élő emberekre, a szórványban élő emberekre, a nagyon kis közösségben élő emberekre.

A választást megnyerték, a győzelem a három magyar párt közül messze az Önöké, hátra lehet dőlni és élvezni a sikert? (Az önkormányzati választáson az RMDSZ eredménye országos szinten 5,6 százalék; a Kövér László barátja, Szász Jenő által vezetett Magyar Polgári Párté (MPP) 0,4 százalék;  az Orbán Viktor által favorizált, Tőkés László által irányított Erdélyi Magyar Néppárté 0,45 százalék - a szerk.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!