Július elseje óta új szelek fújnak a magyar egészségügyben. Ennek egyik eleme az ellátási rend átvarrása, a kórházak területi kötelezettségeinek átstruktúrálása. Magyarán, hogy a nemzetközi standardnak megfelelően az ország bármely területéről egy órán belül elérhetőek legyenek az alapellátást nyújtó (belgyógyászat, sebészet, szülészet, gyermekgyógyászat) kórházak. Igaz ugyan, hogy ez nem sikerült teljes mértékben, de cserébe csaknem 50 helyre lehet vinni baleseti sérülteket, és 21 helyre a súlyos eseteket. A sürgősségi ellátást egyetlen kórház sem tagadhatja meg, és az is változatlan, hogy a kisebb bajokkal először a háziorvos szembesül, aki a beutalási rend ismeretében a megfelelő intézménybe tanácsolja a beteget. Az átállás még döcög, de úgy tűnik, a kitűzött egy hónapos átmeneti időszakot tartani lehet. A népek az új egészségügyi ellátási rendet ismertető honlapon tájékozódhatnak a fejleményekről (első nap 171 ezer adatlekérdezés történt).
Ezzel párhuzamosan új alapokra helyeződik az egészségügyi ellátóintézmények rangsorolása. Amelyik nem tudja megugrani az adott szinthez szabott minimumfeltételeket, a klasszikus gyógyítás helyett rehabilitációval, krónikus betegekkel és idősek gondozásával foglalkozó osztályokat üzemeltethet (kilenc ilyen váltásról már most tudni). Hogy melyik kórház alsó-, közép- vagy felsőszintű, az a sikeres műtétek, a szakszemélyzet, valamint a műszerezettség alapján dől el. Például csak a szakma csúcsán lehet majd daganatot eltávolítani.
Annak ellenére, hogy a Fidesz a kórházi ágyak megtartását ígérte, a ráció diadalának tudhatjuk be a 2150 ágy megszüntetését, amire még Mihályi Péter, a 2006-os SZDSZ-féle egészségügyi reform egyik fő teoretikusa is azt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy a kormány tartsa csak a jó irányt. A betegutak abszurditására vonatkozó szocialista aggályokat sem osztja. Példaként a nyugat-európai modellt említi, ahol nem az összes kórház maradéktalan felszerelésére törekszenek, hanem mentőhelikopterrel szállítják a beteget oda, ahol a legjobban el tudják látni. „Nem az a cél, hogy a beteget a mamája tudja látogatni, hanem, hogy meggyógyítsák” – tette hozzá Horváth Ágnes a korábbi szakminiszter főtanácsadója, aki egyetért a központosítással és további kórházbezárásokat tart kívánatosnak.
Éger Istvánnak épp’ ezzel van problémája. A Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy vélekedett lapunknak, hogy a „mesterségesen fönntartott szűkösségre ez a fajta centralizáció semmilyen választ nem ad”. Úgy látja, ma enyhén szólva is bizonytalan az orvoshoz jutás Magyarországon, és egyáltalán nem áll minden pillanatban és mindenütt rendelkezésre a megfelelő szakember és kapacitás. Pedig – mondja Éger –, ha többet fordítanánk rá, hamarabb lehetne meggyógyítani a betegeket, és a várólisták nem lennének sok esetben „halállisták”. A kamarai elnök az emberközpontúságot hiányolja a nagy nehezen kiizzadt reformból, ami gazdasági elképzeléseknek megfelelhet ugyan, de az orvosokat és a betegeket is bünteti.
Meggyőződése, hogy a rendszerváltás óta egyre tudatosabban alulfinanszírozott az egészségügy, GDP arányos ráfordításban ma már bőven az OECD és a Visegrádi Négyek átlaga alatt vagyunk. „Ahelyett, hogy becsületesen elmondta volna a választóknak: nem adunk több pénzt a kórházaknak, a kormány az egész átalakítást becsomagolja egy irdatlan, fenekestől való felfordulásba, s úgy próbálják eladni, mintha ez nekünk jó lenne” – háborog Éger, aki teljesen elképedt azon a kormányzati lebegtetésen, hogy a 62 éves kötelező nyugdíjkorhatár az orvosokat is utolérheti.
A Magyar Nemzet máris beszámolt róla, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternél lobbizott az idős kollégák megmentéséért, nehogy összeomoljon az ellátórendszer. Az ügy annak kapcsán vált aktuálissá, hogy az államosított kórházak új igazgatóinak július közepétől kellene munkába állniuk, ám a pályázatokon csak 62 évesnél fiatalabbak indulhatnának. Szócskával ért egyet Éger, bár ő radikálisabban fogalmaz: „Ekkora orvoshiány mellett, épeszű ember Magyarországon ilyenben nem gondolkodik, hiszen a kényszernyugdíj komplett régiókban dönti romba a járóbeteg-szakellátást”.
2012. 07. 05. (XVI/27)
