hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs Heller-maffia!
Beégett a filozófusok elleni hajtóvadászat

2012. 05. 31.
A múlt héten az összes „filozófusüggyel" kapcsolatban folyó, gazdasági jellegű nyomozást megszüntette a rendőrség. Az érintettek - akik a kormánysajtó jóvoltából „Heller és bandája" néven rögzültek a köztudatban - szerint a politikai indíttatású hecckampánynak csak vesztese van: elsősorban Magyarország, másodsorban pedig maga a filozófusszakma.

Az Orbán-kormány elszámoltatási biztosát több mint egy évvel ezelőtt kereste fel egy azóta is arctalan filozófusvezető, hat aktával a hóna alatt. Ezek pályázatokat tartalmaztak, és azt remélték a vizsgálatuktól, hogy az elnyert, összesen 500 millió forint elköltésénél szabálytalanságokat sikerül majd megállapítani. Kettőnél - mivel azokban nem történt számlás kifizetés - ejtették a vádat, négy esetében Budai Gyula (kis képünkön) tett feljelentést jogosulatlan gazdasági tevékenység végzése és hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ismeretlenek felismeréséhez a kormányzati sajtó sietett a megilletődött honpolgárok segítségére.

A rendőrség becsülettel küzdött, mint malac a jégen, de a nyomozók bevallása szerint ők maguk is komplett őrültségnek tartották az egész eljárást. Vajda Mihály akadémikustól például megkérdezte a nyomozást vezető főhadnagy, hogy nincs-e tippje, mit kell nekik vizsgálniuk valójában. Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének korábbi igazgatója elmesélte lapunknak, hogy majdnem Debrecenbe kellett fuvaroznia bemutatásra azokat a technikai berendezéseket, melyeket a program terhére vásároltak. Még szerencse, hogy ki tudott alkudni egy budapesti címet is, ahol mindent gondosan lefotóztak a rendőrök, bizonyítandó, hogy a gaz filozófusprofesszorok nem értékesítették a „szajrét".

A többieket nem kereste a rendőrség. Heller Ágnes arról tájékoztatta a Heteket, hogy miként az eljárás megkezdéséről, úgy annak lezárásáról is a sajtóból értesült. Mint mondja, szakmai hírnevére csak idehaza fröccsent sár, ennek ellenére továbbra is több meghívást kap, mint amennyit teljesíteni tud. Külföldön pedig nem foglalkoznak a nevetséges vádaskodásokkal: az elmúlt másfél évben is sorra kapta a rangos nemzetközi díjakat. A világhírű filozófus csak azt fájlalja, hogy míg a hecckampányban élen járó Magyar Nemzet hosszú hetekig címoldalon hozta, „mennyit lopott Heller és bandája", a nyomozás megszüntetéséről egy háromsoros rövid hírben tájékoztatta olvasóit, a Magyar Hírlap pedig úgy, hogy a kifizetések morális alapját firtatta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!