hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egymást nyírják a Jobbikban
Vona Gábort pártja lázadói gyengekezű vezetőnek tartják

2012. 05. 03.
Váratlanul május 19-re hozták előre a Jobbik tisztújító kongresszusát. Értesüléseink szerint az egyre több régióban - így Borsodban, Csongrádban, Esztergomban is - repedezésnek indult párt vezetői nem akarják megvárni a helyzet eszkalálódását, inkább egy huszárvágással bebiztosítják a 2014-es választáson is befutó helyeket ígérő pozíciókat.

Mint a Hetek április elején megírta (A Jobbikban maximálisan elégedettek Vonával. Hetek, 2012. április 6.), a Jobbikban többen úgy vélték, hogy a Szabó Gábor pártigazgató és Novák Előd alelnök támogatását élvező Szegedi Csanád alelnök az eredetileg nyárra tervezett, majd váratlanul októberre tolt tisztújító kongresszuson megcélozza az elnöki posztot. Információinkat a Jobbik teljes vezérkara cáfolta. Azt a vélelmet, miszerint a tisztújítást azért tolták el két-három hónappal, hogy addigra elsimítsák a Jobbik legerősebb bázisának tartott Borsodban kialakult feszültséget a Szegedi klán illetve Endrésik Zsolt megyei elnök és stábja között, Szabó Gábor cáfolta.

A pártigazgató azt mondta a Heteknek, hogy a tisztújítást a Jobbik tizedik születésnapjához igazodva szervezik októberre. Ehhez képest meglehetősen váratlanul hatott a múlt heti bejelentés, miszerint a tisztújításra három héten belül sort kerítenek. Igaz, időközben - Szegedi tevékenysége elleni tiltakozásképpen - lemondott a párt teljes borsodi elnöksége, Endrésik Zsolt megyei elnököt, egyben parlamenti képviselőt pedig árulás vádjával kizárták a frakcióból, és felszólították mandátuma visszaadására. „Egyre több a törésvonal, és Szabóék nyilván nem akarják megvárni, hogy szétessen az egész párt, ezért inkább bebetonozzák magukat" - mondta lapunknak a Jobbik belső ügyeire rálátással bíró informátorunk.

Visszatérve áprilisi cikkünkre: Szegedi Csanád alelnök furcsa nyilatkozatban szögezte le, hogy nem kíván indulni Vona Gábor helyéért. „Az utóbbi időben azonban azt beszélik, hogy elképzelhető: Vona Gábor nem fog elindulni. Mostanában elég sokat betegeskedik, és lehet, hogy egészségi állapotra, családi gondokra hivatkozva nem indul el" - mondta lapunknak a frakciót és a pártot is jól ismerő másik forrásunk. A tét komolyságára utal, hogy két jobbikos forrásból is úgy értesültünk, nem lenne meglepő, ha mind Szegedire, mind Vonára nézve kompromittáló dokumentumok kerülnének elő a közeljövőben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!