hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ennyit az antikommunizmusról

2012. 03. 01.
Orbán Viktorhoz fordul Schiffer András LMP-s politikus, hogy a miniszterelnök valljon színt az állambiztonsági múlt feltárásának ügyében. Szerinte nem elég kommunistázni, a retorika helyett a tettek, így az ügynökvilág feltárása mutatná meg, hogy a kádári múlttal a Fidesz valóban le akar számolni.

Múlt hétfőn az Országgyűlés leszavazta az LMP-s Schiffer András által jegyzett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. Ez azért is érdekes, mert a Fidesz az utóbbi időszakban hangsúlyosan elővette a „kommunistakártyát", sőt, tavaly év végén e témában törvényeket is elfogadtak.

„Mi, az Országgyűlés képviselői - annak tudatában, hogy a múlt feltárása és az abból fakadó következtetések levonása; egyfelől az emberek és egyes csoportjaik, illetve az egész társadalom ellen a kommunisták uralma alatt elkövetett bűnök és azok elkövetői megnevezése, elítélése és a tettesek lehetőség szerinti jogi felelősségre vonása, a kommunista rendszer vezetői felelősségének hangsúlyossá tétele; másfelől e bűnök elszenvedőinek biztosított elégtétel megadása; a demokrácia és a diktatúra, a helyes és a helytelen, a jó és a rossz közötti világos különbségtétel nélkül nem teremthető szilárd alapzat az alkotmányos rend biztonságos működéséhez..." - kezdi az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény, amit a Fidesz-KDNP képviselői szavaztak meg december 30-án. Az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvény is hasonló szellemben fogant.

Schiffer András LMP-s képviselő a Heteknek kifejtette: „a mai napig nem tudni, hogy az állambiztonsági hálózatok hogyan hálózták be a rendszerváltó pártokat, miként váltották át hálózati tőkéjüket gazdasági tőkévé, és nem tudni azt sem, hogy mennyire él még a régmúlt állambiztonsági hálózataira visszavezethető politikai és gazdasági befolyás". A politikus úgy látja, hogy a Fidesz nem érdekelt az aktanyilvánosságban, mert ha érdekelt lenne, akkor a javaslatát módosítókkal átalakítva megteremtené a nyilvánosság lehetőségét. „Decemberben elfogadott olyan törvényeket a Fidesz, amely bűnszövetkezetté minősítette az MSZMP-t, de eközben köztársasági elnöknek és külügyminiszternek jelöltek olyan személyeket, akik MSZMP- kormányban töltöttek be vezető pozíciót. Joggal tehető fel az a kérdés, hogy az állambiztonsági múlt feltárásában miért nem teremt tiszta helyzetet a Fidesz, hisz lehetősége lenne rá" - tette hozzá Schiffer.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!