hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beszóltak a fiatalok - Náci, rasszista, antiszemita

2012. 03. 08.
Náci, rasszista, antiszemita - ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal várta mintegy kéttucatnyi fiatal Gaudi-Nagy Tamást a Budapesti Corvinus Egyetem Tárcatükör rendezvényén. Az eset országos hírré dagadt, és információink szerint még a kormánypártok soraiban is megosztást hozott.

A jobbikos politikus a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel rendezett vitára tartott, amikor egyetemisták egy csoportja hangos sípolással és skandálással fogadta a rendezvénynek helyet adó előadóterem előtt. A Jobbik 2010-es igazságügyminiszter-jelöltjénél rövid idő alatt elszakadt a cérna. „Mocskos kis primitív diktátorok vagytok" - üvöltötte az ellene tüntetőknek, majd hozzátette: „a szemkilövető főnökötöket előbb-utóbb börtönbe fogjuk zárni". A rendezvény után néhány diák arról számolt be, hogy személyesen őket is ugyanezzel fenyegette meg.

A hosszú percekig tartó zajongásra a teremben helyet foglaló Jobbik-szimpatizánsok egy része is kisereglett, és bekapcsolódott a vitába. Egy felpaprikázott kopasz jobbikos leköpte az egyik tüntető fiatal lányt, haverja pedig úgy csillapította indulatait, hogy szétszórta a tiltakozók transzparenseit. A körülbelül öt-hat percig tartó füttykoncert után Gaudi igencsak feldúltan lépett be az előadóterembe. „Szerencséjük van, ők anélkül tiltakozhatnak, hogy kilőnék a szemüket" - mondotta az agyvérzés határállapotában, és talán ezért ragadtatta magát odáig, hogy kijelentse: „én vagyok a demokrata, ők pedig az antidemokratikusak".

A moderátor szerepet betöltő Török Gábor a vita elején azzal indított, hogy megvolt a médiaesemény, térjünk gyorsan a tárgyra. Az egyébként meglepően baráti hangvételű beszélgetés első felszólalója Navracsics Tibor volt, ám ahogy átadta a szót jobbikos partnerének, néhány egyetemista pattant fel a teremben, és számon kérték a fideszes minisztert: „Azzal, hogy egy asztalhoz ül Gaudival, Ön szalonképessé tesz egy nyíltan antiszemita, gyűlölködő pártot" - mondta egyikük. Az igazságügyi tárca vezetője nem válaszolt, a későbbiekben a királyság intézményét éltető Gaudi és a közönség soraiban helyet foglaló Morvai Krisztina (őt senki sem hívta) ellenben egyesült erővel esett az egyetemistának, akit rövidesen kivezettek a teremből. A jelenet még két ízben ismétlődött meg a legváratlanabb pillanatokban, és a fiatalok kezében „Corvinus students: Jobbik is not welcome here" feliratú tábla virított.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!