hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pancserpuccs - Kik akarták Orbánt megbuktatni?

2012. 02. 16.
Bár több fideszes országgyűlési képviselő azt állította lapunknak, hogy a puccs kifejezést nem használta Orbán Viktor a Fidesz egri frakcióülésén, de az általa vázolt, 8-10 „érdekes" esemény alapján egyértelműen arról beszélt, hogy december-január magasságában meg akarták őt buktatni. Kormányzati forrásaink szerint a folyamatokat félreértették a nyugati államok nagykövetségei is, ezért diplomáciai körökben valóban elterjedt a híre, hogy Orbán megy.

A hvg.hu hírportál hozta nyilvánosságra, hogy az amúgy zártkörű, védett egri frakcióülésen a miniszterelnök másfél órás beszédének jelentős részét az általa csak „három lábon álló puccskísérletnek" szentelte. Eszerint az elmozdítására irányuló folyamatnak volt egy nemzetbiztonsági része, a szervezők felhasználták a „nemzetközi médiát", valamint diplomáciai kapcsolataikat is. Orbán Viktor arról beszélt, hogy szerinte például a CNN Magyarországról szóló tudósításai szándékosan akarták azt a látszatot kelteni, hogy a Fideszen belül egyre erősödik az elégedetlenség személyével szemben, emiatt befolyása meggyengült. Konkrét példaként az Országos Bírói Hivatal vezetőjének személyét, a kiválasztás körüli híreket említette. (Szájer József felesége, Handó Tünde került az új bírói hivatal élére, ezt többen a Fideszen belül is nehezen vállalhatónak tartották.) Mint mondta, ez volt az oka annak, hogy Handó Tünde megválasztása után „vakondokat", vagyis nemmel szavazó képviselőket keresett a frakcióban. „El kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll" - mondta állítólag a miniszterelnök. A harmadik „lábról" annyit mondott, hogy az előző kormányokhoz kötődő külügyesek használhatták fel nemzetközi kapcsolataikat arra, hogy gyengítsék személyét.

Kormánypárti forrásaink a puccs kifejezést nem hallották, de azt megerősítették, hogy Orbán 8-10, általa különösen érdekesnek tartott eseményről olyan összefüggésben beszélt, amit lehet úgy értelmezni, hogy a fejére ment a játszma. Például nem tartotta a kormányfő véletlennek (és általában a képviselők sem), hogy az LMP karácsonyi „láncolós" akciója a Parlament előtt éppen akkor jutott a tetőfokára, amikor egy diplomatákból álló küldöttség ért a Kossuth térre.

A hvg.hu értesülését annyiban árnyalták lapunknak, hogy a Handó Tünde kinevezéséről szóló szavazást olyan értelemben említette a miniszterelnök-pártelnök, hogy ilyen ostromlott helyzetben össze kell tartani, ezért lett volna fontos, ha nem „szavaznak ki" a Fideszből. Az ügy súlyosságát azért az is mutatja, hogy komolyan téma a pártban, hogy az egyik nemmel szavazó éppen (legalábbis a találgatások szerint) egy fideszes miniszter lehetett, ami pedig súlyosan bizalmi kérdés a kormányfő számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!