hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dráma: Színházat osztottak a szélsőjobbnak

2011. 10. 13.
Dörner György kinevezése az Új Színház élére annyiban hasonlít egy jó drámához, hogy ennek is több olvasata van. Szólhat arról, hogy a Fideszben meghozott döntéssel ismét helyére rakták a főpolgármestert; esetleg arról, hogy a döntéshozók így fizetik ki Csurka Istvánt, és akár arról is, hogy a kormánypártban megelégelték a budai szalonnyilasok morgolódását.

Nem hogy csitulna, de napról napra fokozódik a botrány, melyet Tarlós István főpolgármester bejelentése generált, miszerint 2012 februárjától Dörner Györgyöt nevezte ki a budapesti Új Színház igazgatói posztjára, aki pedig intendánsként és házi szerzőként alkalmazza a színháznál Csurka István drámaírót, a MIÉP elnökét.

A szakma és a baloldali-liberális értelmiség tiltakozását nem az váltotta ki, hogy az illetékes szakmai bizottság a pályázók meghallgatása után 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Mártha Istvánt támogatta a végül győztesnek hirdetett Dörnerrel szemben, hanem Dörner és Csurka ideológiája. A MIÉP-elnök antiszemita nézetei publicisztikák, szónoklatok és nyilatkozatok sokaságában köszönnek vissza, a kérdés ezzel kapcsolatban legfeljebb az, hogy Csurka vajon újnáci, avagy régi.

Dörner, a frissen kinevezett igazgató pedig maga állítja, hogy Csurka nem csupán atyai jóbarátja és mentora, de színházi pályázatának vezérgondolatai is a MIÉP-elnöktől származnak. (A barátság persze kétirányú: Dörner hosszú éveken keresztül szerepelt a MIÉP nagygyűlésein, tüntetésein.) Bár kinevezését követően Dörner úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni győztes pályázatát, az Átlátszó.hu megszerezte és publikálta a 22 oldalas irományt. Dörner ebben többek között azt írta, hogy Hátország Színházra módosítaná az Új Színház nevet. Bár Tarlós István a kiszivárogtatást követően kijelentette, hogy ehhez nem járul hozzá, érdemes elolvasni, miért is akarta a névcserét az új direktor: „A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbe vágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból (...) megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicc­hullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen." Dörner tervei szerint az általa igazgatott színház „nézőit az egész magyar hátországból, a nemzetállam gondolatát magukévá tett magyar emberekből kell összeszervezni".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!