hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sukoróval juttatnák börtönbe Gyurcsányt
Kaszinóznak

2011. 09. 08.
Tesze-tosza, alávaló, gazember, briganti, ideggyenge, őrült, kisfiú, hisztérikus - ilyen szavakkal illeti mostanában egymást Gyurcsány és Orbán. Az eddig sem akadémiai szintű politikai kommunikáció pervertálódásához a sukorói kaszinóberuházás konzervjének újramelegítése szolgált ürügyül. A kormányzati vektor egyértelműen a volt miniszterelnök rács mögé juttatása irányába mutat, amely nem csak azért szolgálná a Fidesz érdekeit, mert e vészterhes időkben alkalmas a pórnép figyelmének elterelésére, hanem azért is, mert így a forgalomból kikapcsolt baloldali potentát bajosan tudná megszervezni 2014-es visszatérését.

A Velencei-tó partján tervezett gigaprojekt több mint hároméves történet. „Itt arról van szó, hogy a Fidesz más gazdát szemelt ki a területnek, de a szocialisták beelőztek" - foglalta össze a King's City néven Sukoró határában tervezett beruházás körüli vitákat a település akkori polgármestere, Molnár Gábor. A kaszinóváros egyebek mellett háromezer szobás szállodakomplexumból, aquaparkból, 3500 férőhelyes koncertteremből, műjég-, golf-, illetve fedett sípályából állt volna az amerikai, német, izraeli és magyar befektetőkből álló csoport tervei szerint. 2008 májusában Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki minőségében a Parlament Nándorfehérvár termében ismerkedett meg a két és félezer munkahelyet teremtő vállalkozás részleteivel, és támogatásáról biztosította a kültőke beáramlását. Ezt követően nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítették a King's City projektet, és a Magyar Hírlap birtokába került dokumentum szerint a kormányfő azt mondta: „A működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz." Egyesek szerint ez magyarra fordítva azt jelentette, hogy az üzletemberek megkapják a szerencsejáték koncessziót és a szükséges engedélyeket, továbbá az állam 2,5 milliárd forinttal támogatja a beruházást.

A 2007-ben elfogadott vagyontörvény lehetővé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) versenyeztetés nélkül juttasson állami telkeket csereingatlanokért. Márpedig Yoav Blum izraeli-magyar kettős állampolgárnak 182 hektárnyi gyümölcsöse volt erre a célra az M4-es útvonalán Albertirsa és Pilis környékén. Ez a történet egyik sarokköve: érte-e anyagi kár a magyar államot? Az ügyészség szerint igen, bár az ingatlancsere arányosságáról született négy tanulmány közül a vádhatóság azt a szakértői véleményt fogadta csupán el, amelyik csaknem 1,5 milliárd forintos értékkülönbségről értekezik. A Vagyongazdálkodási Tanács 2008. július 30-i döntése nyomán létrejött ügyletet egyébként az Állami Számvevőszék is több ponton kifogásolta.

Emiatt aztán ketten szorultak. Az MNV két korábbi vezetőjét tavaly augusztusban vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség, majd kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Tátrai Miklós MNV vezérigazgatót és Császy Zsolt értékesítési igazgatót különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel is meggyanúsították a 2009 áprilisa óta tartó nyomozás során. Utóbbi úgy nyilatkozott, hogy „az ügy és a nyomozás nem a tényekről és a jogról szól, hanem a politikáról". Ennek bizonysága akkor erősödött meg benne, amikor a parlamentben a legfőbb ügyészt kérték számon Sukoró témában, és onnantól intenzívebben volt érzékelhető kihallgatóinál a teljesítménykényszer.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!