hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitlert apunak nevezték a romagyilkosságok vádlottjai
Egy hadsereget akartak létrehozni

2011. 04. 01.
A romagyilkosságok vádiratából kimaradt momentumok és személyek legalább annyira érdekesek és fontosak, mint azok, amelyek belekerültek. A tisztánlátást egyelőre nem segítik a vádlottak, akik közül csak Csontos István volt hajlandó beszélni a bíróság előtt. Úgy tűnik, a védői stratégia arra épül, hogy a vádlottak csak részben ismerik be tettüket, a gyilkosságokat mind­egyikük „eltolja" magától.

A múlt héten megkezdődött perben ismertetett vádirat szerint a halálkommandót olyan sajtóhírek ihlették, amelyek romák által elkövetett bűncselekményekről szóltak - mint például az olaszliszkai eset, amikor Szögi Lajos tanárt saját gyerekei szeme láttára lincselték meg. Az első-, másod- és harmadrendű vádlottak - Kiss Árpád és öccse, Kiss István, valamint Pető Zsolt - úgy érezték, hogy az igaz­ságszolgáltatás nem tölti be megfelelően feladatát a cigány származású elkövetőkkel szemben, ezért saját maguk akartak példát statuálni. Elsőként Galgagyörkön csaptak le - ahol roma és nem roma családok között voltak konfliktusok -, de céljuk nem a gyilkolás volt. Az ügyészek szerint katonai precizitással megszervezett akció keretében 2008. július 21-én éjfél után több tüzelőállásból egyszerre lőni kezdtek a kiszemelt házakra sörétes és golyós fegyvereikből. Úgy érezték, nem értek el kellő hatást, ezért a folytatás mellett határoztak. A következő helyszíneken már előkerültek a Molotov-koktélok, és már sebesültek is voltak. (Lásd keretes írásunkat.) A fordulópontot a nagycsécsi támadás jelentette: miután a támadók agyonlőttek egy testvérpárt, felmérték, hogy nincs visszaút, és még elszántabbakká váltak.

Ha a rendőrség 2009 augusztusában nem csapott volna le a romagyilkosságokat vélhetően elkövető férfiakra, azok számlájára minden bizonnyal további és egyre brutálisabb gyilkosságok kerültek volna fel. A perben eddig egyedüliként megszólalt negyedrendű vádlott, Csontos István ugyanis elárulta: társai bővíteni akarták csoportjukat, „egy kis hadsereget akartak létrehozni". Ő maga az utolsó két támadásban vett részt - sofőrként. A bíróság előtt azt állította, hogy Tiszalökön azt hitte, vadászni mennek, utána pedig megfenyegették, hogy nem szállhat ki, különben a családján állnak bosszút. Így Kislétán is közreműködött.

Csontos azt is tagadta, hogy szélsőséges nézetei lennének. „Nem vagyok fasiszta, náci, rasszista! Nem érdekel, ki milyen bőrszínnel született!" - jelentette ki. Társait viszont nem kímélte: „Adolf Hitlert volt, amikor apunak szólították, gyakorlatilag nácik voltak" - jegyezte meg. (A gyanúsítottak ideológiai hátteréről lásd a miniportrékat.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!