hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Összejött a blamázs

2011. 03. 11.
Ott ül a magyar parlament páholyában Neelie Kroes, a médiaügyekért felelős EU-biztos, és figyeli, amint a képviselők – pontosabban a kormánytöbbség – megszavazza a médiatörvénynek mindazokat a módosításait, amelyekhez az unió ragaszkodott. És amelyekről múlt év de-cemberében Orbán Viktor még hallani sem akart, amelyeknek lehetőségét még később is heteken át tagadta az igazságügy-miniszter, a miniszterelnöki szóvivő és a kommunikációért felelős államtitkár.

Aztán következett a rugalmas elszakadás: egyszer csak lényegtelen technikai részletek esetleges pontosításáról kezdtek beszélni. Végül kiderült, hogy a magyar kormánynak négy alapvető kifogást kell orvosolnia; egyelőre legalábbis ez az ára annak, hogy a bizottság az unió alapjogi chartája felől nézve ne vonja kétségbe az egész törvény legitimitását.
A honatyáknak tehát most az a dolguk, hogy szemrebbenés nélkül úgy tegyenek, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna a módosítók megszavazása. De a tekintetek fáradtak, kissé tán szégyenlősek is – más a hangulat, mint amikor nevetgélve learatnak egy-egy újabb hatalomtechnikai győzelmet. Pedig ezt szokták meg az utóbbi hónapokban; a törvénygyár szakadatlan diadalát a valódi ellenzék felett, meg a cinkos összekacsintásokat a Jobbikkal. A kétharmad menetelését ezúttal azonban megszakítja a kellemetlen intermezzó: illik jó képet vágni ehhez a kényszeredett aktushoz. Nemigen sikerül. Most nincs nagymellényű vezérszónoki erőfitogtatás. Csendes gombnyomás van. Feszengés. Némelyek arcán mintha átfutna a kérdés: kellett ez nekünk? Mi értelme volt addig kötni az ebet a karóhoz, amíg ország-világ előtt leiskoláztak minket?
Neelie Kroes később nyilatkozik a sajtónak. Diplomatikusan beszél: elégedett a fejleményekkel, örül, hogy a parlament korrigálta a médiatörvényt. Majd – mintegy figyelmeztetően – ezt mondja: továbbra is kitüntetett figyelemmel fogja kísérni a demokrácia magyarországi állapotát. Mármint az európai bizottság. Igen: húsz évvel a rendszerváltás, az egykorvolt demokratikus fordulat után.
Ezt a blamázst sikerült összehozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!