hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biszku Béla és a holokauszttagadók
Büntethető mondatok

2011. 02. 04.
A rendszerváltást követő húsz évben békén hagyták, noha belügyminiszterként jelentős szerepe volt az 1956 utáni megtorlásokban. Most néhány vállalhatatlan mondat miatt börtönbe zárhatják Biszku Bélát. A holokauszttagadók viszont szabadon szennyezhetik a közéletet.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség január 27-én vádiratot nyújtott be a 89 éves Biszku Béla ellen a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadásának bűntette" miatt. A vádirat szerint Biszku, az MSZMP egykor meghatározó politikusa, a pártállam belügyminisztere, egy tavaly nyári tévéműsorban nagy nyilvánosság előtt jelentéktelen színben tüntette fel a kommunista rendszer bűneit. „Ehhez nem volt közvetlen közöm. Az, hogy mennyi ember hagyta el az országot, az akkori helyzetnek a következménye volt, és én rendkívül sajnáltam azokat az embe­reket" - felelte Biszku a Duna TV 2010. augusztus 4-ei műsorában arra a felvetésre, hogy az 1956-os forradalmat követő megtorlás során háromszáz embert kivégeztek, húszezer embert börtönbe zártak, és kétszázezer ember elhagyta az országot.

Ez az egyik gondolatsor, ami a Biszku Béla elleni vádiratban szerepel - tájékoztatta a Heteket Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A másik, szintén a per tárgyává tett blokkban Biszku az '56 utáni perekről beszélt: „Az ítéleteket nem én hoztam. A nyomozó hatóságok nyomoztak, az ügyészség vádat emelt, a szuverén bíróság ítéletet hozott." A riporter kérdésére pedig azt mondta: az ítéleteket „nem tartja koncepciós ítéleteknek". (A következő mondatban ugyanakkor arról beszél: előfordult, hogy azt is jelezték a bíróságnak, ha egy-egy ítéletet túlzónak tartottak.)

Biszku azt is kijelentette, hogy az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak tartja, a megtorlásokért pedig nem kér bocsánatot, mert nincs miért. „Kitől kérjek bocsánatot?" - kérdezett vissza a belügyminisztersége kezdetén 36 éves Biszku. Majd többek között azzal érvelt - ezek a mondatok nem szerepelnek a vádiratban -, hogy „a rendszer leghűségesebb vezetőit, például Mező Imrét meggyilkolták, karhatalmista kiskatonákat lincseltek meg, lábuknál fogva felakasztották őket a fára, és kivágták a szívüket. Ezt lehet forradalomnak tekinteni?" Ugyanakkor tagadta, hogy tőle származna az a dokumentum, amelyben arról esik szó, hogy a megtorlás időszakában túl sok enyhe ítélet születik, és „viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma". Azt mondta, a legjobb tudása szerint tevékenykedett, „népe és hazája érdekeit igyekezett szolgálni, a rendszerért folytatott harc pedig igazságos volt".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!