hetilap

Hetek hetilap vásárlás
1% - Arattak a civilek

2011. 01. 28.
Összesen 30 701 civil szervezet kapott együttesen közel 9,972 milliárd forintot a 2009. évi 1 százalékos szja-felajánlásokból, közel 1,81 millió rendelkező nyilatkozat alapján a tavaly év végi adatok szerint.

Az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára összesen mintegy 7,218 milliárd forintot ajánlott fel több mint 1,22 millió adófizető polgár – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétett adatokból. Ebből az összegből mintegy 5,241 milliárd forintot több mint 913 ezer adózótól a 185 egyház kapott, míg a két kiemelt előirányzat mintegy 1,977 milliárd forinthoz jutott közel 307 ezer felajánlótól.
Az egyházak közül a Magyar Katolikus Egyház kapta a legtöbb és legnagyobb összegű 1 százalékos felajánlást a 2009. évi szja-ból: 545 106 adózótól több mint 3,051 milliárd forintot (ez az összes egyházi felajánlás 58 százaléka). A második legnagyobb összeget, több mint 1,086 milliárd forintot a Magyarországi Református Egyház kapta, amelyet 186 491 adózó jelölt meg kedvezményezettként. A harmadik legnagyobb támogatott a Magyarországi Evangélikus Egyház volt, amely számára mintegy 317 millió forintot ajánlott fel 49 850 adófizető. A támogatók száma alapján a negyedik helyen a Hit Gyülekezete áll: 19 238 adózó több mint 63 millió forintot ajánlott fel az egyház számára. A Magyarországi Baptista Egyház 15 465 támogatótól több mint 92 millió forint, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 13 408 felajánlótól több mint 93 millió forint felajánlást kapott.
A civil szervezetek közül a legtöbb – több mint 1,347 millió – adózó alapítványt jelölt meg kedvezményezettként, nekik jutott a civil szervezeteknek szánt felajánlások oroszlánrésze, 14 957 alapítványnak összesen több mint 7,498 milliárd forint.
A második legnagyobb összeget, mintegy 2,1 mil-liárd forintot társadalmi szervezeteknek juttatott mintegy 389 ezer adózó, ez 13 320 szervezet között oszlik meg. A közalapítványokat is több mint 50 ezer rendelkező tartotta támogatásra érdemesnek,  1 292 szervezet kapott összesen mintegy 244,2 millió forintot. A további kedvezményezettek közül a könyvtárak, levéltárak, múzeumok és egyéb kulturális, alkotó- vagy előadóművészi tevékenységet folytató 391 szervezet együttesen mintegy 80,4 millió forintot kapott, 23 országos közgyűjtemény és egyéb kulturális intézmény mintegy 4,9 millió forintot, míg 52 felsőoktatási intézmény összesen több mint 29,3 millió forinthoz jutott az 1 százalékos szja-felajánlásokból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!