hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2010. 11. 26.
Oda az MNB függetlensége?A kormány az MNB-törvény módosítását kezdeményezi, hogy a monetáris tanács tagjainak és kinevezési rendjének megváltoztatásával a kormányoldal által protezsált személyek kerüljenek többségbe a monetáris tanácsban. A jegybanktörvény módosítása után a monetáris tanács tagjait a parlament gazdasági bizottsága jelöli, melynek a fideszes Rogán Antal az elnöke.

Pénzeső
Több módosítást nyújtottak be fideszes képviselők a jövő évi büdzséhez. Úgy tudni: a Moszkva tér felújítását támogatja a kabinet. Debrecen pedig 1,2 milliárd forintot kapna arra, hogy az új stadion megépüléséig megfelelően tudják fenntartani a jelenlegi arénát.

Gyengülhet a Költségvetési Tanács
A két éve életre hívott Költségvetési Tanács (KT) költségvetésének csökkentésére nyújtott be egy fideszes képviselő indítványt. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, akkor a KT elemzői stáb nélkül marad. Mint ismeretes, Kopits György, a KT elnöke a saját elemzőik számításaira hivatkozva élesen bírálta a jövő évi büdzsé tervezetét. A Fidesz politikusai arra hivatkoznak, hogy  négy éve azt javasolta a párt, hogy az Állami Számvevőszék elnöke, a jegybankelnök és az államfő egy-egy delegáltja alkossa a Költségvetési Tanácsot. Ennek rendkívül erős lett volna a jogosultsága, hogy a költségvetési törvény parlamenti vitájának megkezdéséhez szükséges egyetértés létrejöttét elősegítse. Ha eszerint alakítják át a KT-t, akkor ugyan erősebb jogosítványokat élvezhet a grémium, de a kormánypárti elkötelezettségük miatt elfogultabb lenne a szervezet.

Törvény személyre szabva
Törvényt módosít a Fidesz, hogy kinevezhessék washingtoni nagykövetnek a kormányfő gazdasági főtanácsadóját.
A jelenlegi jogszabály értelmében 70 év a korhatár a kinevezéseknél, az érintett Szapáry György azonban nemrég töltötte be a 72-t. Az Országgyűlés külügyi bizottsága meghallgatta és alkalmasnak találta Szapáry Györgyöt a nagyköveti posztra, de ehhez módosítani kell a közelmúltban elfogadott kormánytisztvi­se­lőkről szóló törvényt. Ebben a ciklusban egyszer Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere miatt, máskor Szász Károly, a PSZÁF elnöke érdekében változtattak egyes szabályokon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!