hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A németek megvették volna a vörösiszapot
Letarolva

2010. 10. 08.
Az önkormányzati választások lezajlása után úgy tűnt, hogy fellélegezhet az ország. A versengésnek vége, a kedélyek megnyugodhatnak, és a győztesek örülhetnek a sikernek. A valóság azonban felülírta a várakozásokat, amikor a választásokat követő napon, 12 óra 25 perckor átszakadt az Ajkától nyugati irányban található, falu méretű zagytároló gátja. Az ajkai timföldgyár (Magyar Alumínium Zrt.) mellékterméke, a lúgos-mérgező vörösiszap elöntötte a Torna-patak medervölgyét, a falvak házait, és több emberéletet is követelt. A legnagyobb kárt a közelben fekvő Kolontár és Devecser szenvedte, a mérgező anyag azonban a Marcalon és a Rábán keresztül akár a Dunáig is elérhet.

„Zsolti volt a legjobb barátom, és ő lett az első áldozat. Ajkáról sietett haza, amikor az úton elsodorta a sárlavina" - sóhajt fel Nagy Tibor devecseri lakos, akinek a háza szintén helyrehozhatatlan károkat szenvedett. „Le akartam pihenni, de nagy morajlásra keltem fel. Mire kinéztem az ablakon, a vörösiszap már elöntötte a gyümölcsöskertet, vitte az autómat, vitte a tűzifát. A lakásajtót is benyomta, és bejött a szobákba. Egy gönc ruhát tudtam kimenteni, ennyim maradt, meg a GPS-em" - meséli Tibor szomorúan az egy nappal korábbi történetet. Bőre is megsérült a maró anyagtól, amelyet csak később tudott lemosni magáról. „Szó szerint leégtem, mert a lúgos anyag harmadfokú égési sérülést tud okozni" - mondja.

„Hatalmas zúgást, majd egy nagy robajt hallottunk, a következő pillanatban pedig derékig álltunk a vörösiszapban az otthonunkban. A lúgos, maró anyag a szekrényeket elsodorva áramlott a benyomott ablakokon keresztül, annyi időt sem hagyva, hogy az értékeink, megtakarított pénzünk után nyúljunk. A zagy szintje rohamosan növekedett, s amikor kiugrottunk az ablakon, már a nyakunkig ért. Engem is vitt volna, de a párom elkapott. Mindenünk odaveszett, az autónk egy kerítésbástyán akadt fenn, de az életünket szerencsére sikerült megmentenünk" - meséli tapasztalatait a falubéli

Erdélyi Tünde. A szabadulás után rögtön a falu magasabban fekvő területére siettek, ahol már ott voltak a tűzoltók, és a férjét az utcán levetkőztetve vizes slaggal mosták le. Tündének a nagyszülőknél sikerült lezuhanyoznia, így megmenekültek az egészségkárosító következményektől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!