Igen, az utóbbi hetekben egy kicsit tényleg „többet rengett a föld a megszokottnál”, politikailag is értve, bár ezek most már csak utórengések. A Fidesz tavaszi kétharmados győzelme volt az a tektonikus mozgás, ami az 1988/89-es rendszerváltáshoz hasonlóan alapvetően határozza meg az ország jövőjét. Sőt, szándékuk szerint azt felülírva.
Mint arra Hack Péter is utal fontos írásában (Alkotmányos rend. Hetek, 2010. augusztus 19.), a Fidesz szerint „nem pusztán kormányváltás történt áprilisban, hanem az előző, a rendszerváltás eredményeként létrejött rendszer leváltása”. Orbán Viktornak a totális győzelem óta hallható nyilatkozatai nem csupán az elmúlt húsz év politikai folyamatait helyezik teljesen új, meglepő keretbe, de saját (és valóban rendszerváltó) pártjának eddigi szerepét is újraértelmezik. A Fidesz ellenzékben és kormányon is tevékenyen formálta az ország folyamatait és politikai kultúráját, sőt, ellenzékből még hatékonyabban, mint anno kormányon, ezért nem teljesen világos, hogy válaszában (Új alkotmány. Hetek, 2010. szeptember 3.) Gulyás Gergely miért csupán a közelmúlt szoclib kormányzatait hibáztatja: „az elmúlt nyolc év az egész államszervezettel szembeni állampolgári bizalmat ásta alá.”
Ez annyiban persze így van, hogy a kormányzatnak van elsődleges felelőssége a kialakult helyzetért – de ebben a nyolc évben azért benne van a Fidesz számos destruktív lépése is, a Munkáspárttal közös, kudarcos kórházállamosító/kettős állampolgárságos népszavazástól a „Kossuth tériekkel” történő bratyizáson át egészen a – polgári párttól szintén meglepő – „szociális” népszavazásig. Annak mentális hatását se becsüljük le, hogy nem elsősorban a szoclib kormányoknak, hanem a „polgári” Fidesznek köszönhetjük azt, hogy a köz kifejezetten negatív érzelmekkel viseltet az olyan szavak iránt, mint privatizáció, piac, magánbiztosító, bankok, bankárok stb. Most pedig több történt, mint kormányváltás, „forradalom” zajlott a szavazófülkékben? Amely forradalmat új alkotmánnyal kell megkoronázni (képzavar)?
***
Hack Péter teljes joggal veti a Fidesz szemére, hogy „az elmúlt időben egyetlen olyan nyilatkozatot sem hallhattunk, amely megmagyarázta volna, hogy mi is a baj az 1989-es rendszerváltás során kialakított alkotmányos berendezkedéssel, és mely elemeit hogyan kellene megváltoztatni”. Gulyás Gergely sem ad érdemi választ erre a felvetésre, helyette a Fidesz-tervek kritikusainak hiteltelenségét demonstrálja. Ez igen sokatmondó „válasz”, ráadásul, ha már hitelesség: saját fanclubján kívül ki hiszi el a Fidesznek az első három hónap közjogi ámokfutása után, hogy az Új Nemzeti Együttműködés Alkotmányában majd jól garantálva lesznek mindazok az alapjogok, amelyeket intézményesen épp mostanában iktatnak ki?
Máris pontosítok, e jogok persze benne lesznek az új alkotmányban (és ha még magyar anyanyelvű korrektor is látja a szöveget, elkerülhető lesz a NENYI-hez hasonló nyelvezet). Igen, hibátlan liberális-demokratikus alaptörvényünk lesz, ahogyan nyilván Hugo Chávez vagy Robert Mugabe alkotmányába is nehéz belekötni. De mit mond ez a garantált jogokról? Az egyén, a kisebbségek jogairól, a politikai ellenzék jogosítványairól, az egyes hatalmi ágak kontrollszerepéről, a szólás-, vélemény- és vallásszabadságról, a piac és a magántulajdon szentségéről? Amikor az elmúlt hetek-hónapok másról sem szóltak, csak alapvető intézmények kiüresítéséről, az ellenzéket, a kis pártokat ellehetetlenítő törvénymódosításokról középvezetői szintig történő tömeges leváltásokról, a közmédia megszállásáról? Miközben szó sincs alapvető, közpénzkímélő strukturális reformokról, csak homályosan belengetett „ezermilliárdokról”, amelyeket „kivonnak” a rendszerből.
Ki garantálja tehát, hogy az új alaptörvény – az Egyesült Államok alkotmányához hasonlóan – az egyént fogja védeni az államtól, nem pedig fordítva?
„A joguralom fogalmát manapság sokan összekeverik a kormányzati intézkedések puszta jogszerűségének követelményével” – írja találóan Friedrich August von Hayek Az egyéni szabadság biztosítékai c. írásában (in: Joguralom és jogállam. Budapest, 1995.). „A joguralom természetesen maradéktalan jogszerűséget feltételez, ez azonban nem elég hozzá: ha egy törvény korlátlan hatalmat adna a kormányzatnak, hogy azt tegyen, amit csak akar, úgy minden intézkedése jogszerű lehetne, de semmiképpen sem tartozna a jog uralma alá.”
Ez igen pontos látlelet a Fidesz első pár hónapjáról, politikai kommunikációjáról, másrészt arról az elfajzott politológiai igyekezetről is, amely minden Fidesz-lépést azzal ideologizál meg, hogy a) jogszerű, hiszen a nép akarta így tavasszal, b) Nyugaton is találunk mindenre példát, c) a szocik sem voltak jobbak. Ráadásul mindez nagyjából még igaz is. Igen, a Fidesz most seperc alatt keresztülvihetne egy olyan törvényt, amelynek értelmében azt tesz, amit akar, a Szent Nemzeti Együttműködés nevében. Azonban éppen azért, mert bármit megtehet, semmi ilyesmire nincs szüksége. Csak egy új alkotmányra, mert az jól mutat a CV-ben: „2011 – elfogadtunk egy új alkotmányt.”
Az új alkotmány tehát egyelőre azért jó és azért kell, mert új, hiszen új műsorhoz új ember, új politikai helyzethez új alaptörvény kell. Most van esély a kétharmadra, tehát most fogadjuk el, a konszenzust utólag majd megteremtjük köré, a preambulum pedig váltani fogja a NENYI-t a közhivatalok falán, hadd olvassa minden közalkalmazott és polgár még évtizedekig, hogy „mi, a Magyar Nemzeti Együttműködés Rendszerének résztvevői…”, holott soha ilyenben részt nem vettek. A gond csak az – és ez Gulyás Gergely írásából is kiderül –, hogy valódi ok az alkotmányozásra nincsen.
Az eredetileg 1949-es alaptörvényt át kell számozni, de alapvetően nem az alkotmány gondjaink forrása, és ezt Gulyás is elismeri: „Az új alkotmányban a legfontosabb közjogi intézmények hatásköre vélhetően legfeljebb csekély mértékben fog változni.” Azonban? „Azonban a magyar állam iránti bizalomvesztés két kormányzati ciklusa után az új alkotmány elfogadásával egy változatlan formában működő alkotmányos intézmény is nagyobb közbizalomra tarthat számot.” Ami – Hack Péter szemléletes hasonlatát folytatva – nagyjából annyit tesz, mint hogy az ember szívesebben lakik egy gyönyörűen újrafestett, mint egy ugyanolyan stabil, de ütött-kopott lakásban. Az egész hatalomátvételi, majd alkotmányozási folyamat teljesen jogszerű, de köze nincs a valódi joguralamhoz.
„A joguralom (…) több az alkotmányosságnál is, hiszen azt igényli, hogy minden jogszabály feleljen meg bizonyos elveknek” – írta Hayek, és ha már így emlékeztet rá: tényleg, hol vannak az elvek?
„Elvek? Milyen elvek?” – kérdezné Szijjártó Péter.
2010. 09. 17. (XIV/37)
