A belügyi tárca közleménye szerint a jövőben szigorú büntetésekkel sújtanák a „közterületet nem rendeltetésszerűen” használó fedél nélkülieket, akár rendészeti eszközöket is alkalmazva. Probléma azonban, hogy az ötletgazdák nem foglalkoznak a végrehajtás nyomán keletkező új helyzettel, vagy hogy a városok területeiről való kitiltást követően a hajléktalanok számára már csak egyetlen „EU-kompatibilis” alternatíva marad: felcsapni beduinnak a környező erdők sűrűjében. A téma persze aktuális, nem olyan régen több külföldi lap is Budapest egyik legfőbb problémájának éppen a „nagyszámú, ápolatlan hajléktalansereget” jelölte meg, sőt volt olyan orgánum, amely fővárosunkat a „hajléktalanok városa” címmel illette.
„Messzemenőkig nem értek egyet ezzel a szabályozással! – reagált megkeresésünkre Maróthy Márta, a Hajléktalanokért Közalapítvány munkatársa. – El tudom fogadni, hogy a közterületen élő hajléktalanok zavarják a rendet vagy a járókelők jó közérzetét. De azt gondolom, hogy a hatósági, rendészeti eszközök nem megfelelőek ezen a területen. Másrészt pedig egy ilyen jellegű szabályozásról nem is szabad beszélni mindaddig, amíg megfelelő alternatívát nem kínálnak az utcai léttel szemben. Az elégséges szállóhely biztosítása lenne a minimális, ez pedig jelenleg abszolút nincsen meg, ráadásul ezek a szállások is úgymond tömegszállások. Gondolja csak el, hogy egy szobába húsz személyt kell elszállásolni helyiségenként. A szálláshelyek abszolút primitív lehetőségekkel rendelkeznek, pedig nagyon komoly ellátásra lenne szükség. A felhasználók mosdatlanok, sokszor rossz egészségi állapotban vannak, függőségektől is szenvednek. És ők még azok közé tartoznak, akik egyelőre jobb körülmények között élnek, kicsit több a bevételi forrásuk, valamivel jobb egészségi állapotban vannak, stb. Ők még reménykednek abban, hogy ebből a rossz helyzetből valahogyan ki tudnak kerülni. Az igazán rossz állapotban levők máig az utcán laknak.”
A szakértő a legendák közé sorolja, hogy a szálláshelyeken a „clochard”-okat több atrocitás éri, mint kint az utcán. Szerinte semmivel sincs több bűnözői életmódot folytató figura és megélhetési tolvaj a fedél nélküliek között, mint az átlag népességen belül. „Hajléktalanbűnözés egyszerűen nem létezik” – szögezi le a szociális munkás.
A hajléktalanok lakhatási problémáinak megoldására vonatkozó nemzetközi módszerekkel kapcsolatosan megkerestük Bakos Pétert, a Refomix szociális szolgáltatásokat nyújtó szakembereinek egyikét. „Ma már a hajlék nélkül élők lakhatásának biztosítására több modell is létezik Európában. Kettőt érdemes ezek közül kiemelni. Az egyik az angol modell, amely közel fél évszázados munkafolyamat során alakult ki. Lényege, hogy önálló lakhatást próbál biztosítani a hajléktalanná váltak számára, elsősorban bérelt ingatlan formájában. Mivel a lakáshoz juttatott hajléktalanok 20 százaléka egy éven belül elveszíti lakhatását, speciális képzésekkel segítik őket, felkészítve a pénzkezelésre, a szociális és életvezetési készségeik fejlesztésére stb. A másik modellt rotterdami jelzővel látták el: Hollandiában erőteljes represszív intézkedéseket helyeztek kilátásba a hajléktalanokkal szemben, miközben ezzel párhuzamosan óriási összegeket öltek bele abba is, hogy a lakhatási lehetőségeiket megfelelően biztosítsák. Így tudták a négy számjegyű hajléktalanállományt néhány tíz főre csökkenteni” – vázolta az alternatívákat Bakos.
Nagy Bandó András: semmi nem változott
Nagyjából húsz évvel ezelőtt volt, amikor is ötszáz hajléktalannal kimentünk a Déli pályaudvarról. Számomra valóságos dráma, hogy még most is vannak közöttük olyanok, akik akkor is ott voltak, vagy az utódaik, akik hallottak erről a történetről. Gyakorlatilag két évtized alatt semmit nem oldottak meg a politikusaink ezen a téren. A mostani tervezet is csak arra jó, hogy lehetőleg ne látszódjon az, hogy vannak hajléktalanok, és az se, hogy ilyen sokan vannak. Aki azt firtatja, hogy a hajléktalanok miért nem tartják magukat a közösségi élet szabályaihoz, az csak az igazság feléhez jutott el. Mert ha valóban közösségként működnénk mint társadalom, akkor már eleve nem hagynánk azt, hogy emberek kint éljenek a szabad ég alatt. Meg kell érteni, hogy a hajléktalan, ez a rongyos, koszos, ápolatlan utcalakó, akit a járókelők látnak, csak – úgymond – „végtermék”. A kormánynak és a főváros vezetésének nem az a dolga, hogy annak okát keresse, ki miért került az utcára! Próbáljuk csak beleképzelni magunkat abba, hogy milyen állapotba kerülnénk néhány hónap utcán lakást követően. Magától értetődő, hogy egy rongyos, szagos hajléktalant nem fognak felvenni sehova sem dolgozni. Korábban ezt úgy fogalmaztam meg: „Ha van padló, mennyezet és négy fal egy ajtóval, meg egy ablakkal, akkor látod értelmét, hogy elmenj melózni, ha ez nem adott, máris fordított a helyzet.”
2010. 09. 24. (XIV/38)
