hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Folytatódik a Sziget-botrány

2010. 09. 03.
Két feljelentés is érkezett a nyomozóhatóságokhoz azt követően, hogy lapunk újságíróit súlyos atrocitások érték az ultranacionalista Magyar Szigeten. A Jobbik vezetése által kocsmai vitának minősített bűncselekmény – egyelőre mentelmi joggal rendelkező – nevesített érintettje Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Kövér László házelnök szerint nemzetbiztonsági kockázatot hordozó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke.

Mint arról lapunk is beszámolt (Terror a szigeten. Hetek, Belföld, XIV. évf. 31. szám, 2010. augusztus 6.) életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták mun­katársainkat a Magyar Szigetfesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón.

Németh Sándor, a Hetek alapító-főszerkesztője levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Pintér Sándor belügyminiszterhez. Egyebek mellett azt írta: „A kihívóan közösségellenes és az emberi méltóságot lábbal tipró esemény - mely messze túlmutat a konkrét ügyön, és súlyosan sérti a demokratikus alapértékeket és a társadalom békéjét - megköveteli, hogy az emberi méltóság, az emberi jogok védelmezésére hivatott államszervezet a lehető leghatározottabban lépjen fel az ilyen jelenségekkel szemben." Orbán Viktor nevében Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő válaszolt a lap főszerkesztőjének: „Számunkra elfogadhatatlan, ha bárki a törvényeken felül vagy kívül helyezi magát, ezért a kormány eddig is mindent megtett és ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy akiket jogsérelem ér, bizalommal fordulhassanak a bűn­üldöző szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz."

Az ügyben az MSZP nyomban vizsgálatot kért Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől, illetve Pintér Sándor belügyminisztertől. Az LMP-s Dorosz Dávid, a magyar Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja frakciója nevében a Legfőbb Ügyészséghez fordult, hogy vizsgálják ki az esetet, és tegyék meg a megfelelő lépéseket. Így került az ügy a Pest Megyei Főügyészséghez, ahonnan a Váci Városi Ügyészségre továbbították az esettel kapcsolatos feljelentés iratait. A nyomozást a váci rendőrség személyi szabadság megsértése miatt indította meg ismeretlen tettes ellen. Mint Birtalan Örkény Pest megyei főügyész a Független Hírügynökségnek elmondta, amennyiben olyan ember érintettsége merül fel, aki ellen - például mert mentelmi jog védi - a rendőrség nem nyomozhat, a hatóságok az illetékes szervhez fordulnak a mentelmi jog felfüggesztése végett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!