Korábban több kritikát is megfogalmazott a közmédiumokkal kapcsolatban. A „szuperhatóság” elnökeként mit gondol, miben kellene változnia a közszolgálati tartalomnak?
– A 21. századi közszolgálati tartalomszolgáltatásnak élő, pezsgő, hiteles és értékes tartalmakat kell nyújtania úgy, hogy az lehetőleg mindenkihez eljusson. Ez utóbbi azért is fontos kitétel, mert a fiatalok életéből egyre inkább kiszorul a hagyományos televíziózás, ám mégsem szabad lemondani arról, hogy hiteles, minőségi információkhoz jussanak. Ezért ezeket a tartalmakat új felületeken, például videóletöltő oldalakon is meg kell jeleníteni. Én ebben várnék nagyon nagy előrelépést a közszolgálati intézményrendszertől.
Többször nyilatkozta azt is, hogy az adózók igényeit kellene kielégíte-niük a közmédiumoknak. Hogyan jutnak el ezek a sokrétű elvárások a műsorkészítőkhöz ebben az új rendszerben?
– A már elfogadott médiacsomaghoz csatoltan ősszel fog elkészülni egy Közszolgálati Kódex, amely meghatározza, hogy milyen feladatokat kell ellátnia a közszolgálati intézményeknek. Ennek az érvényesülését egy civilekből álló testület, a Közszolgálati Tanács felügyeli majd. Ez a grémium képezi majd le a társadalmi megrendelést, és egyben ellenőrzi is annak megvalósulását, hiszen beszámoltatja a közmédiumok vezérigazgatóit.
Úgy tűnik, a Közszolgálati Tanácsban felülreprezentáltak lesznek az úgynevezett történelmi egyházak:
a tizennégy tag közül négyet ők delegálhatnak majd. Nem tartanak attól, hogy így nem tud majd valamennyi adófizetői igény megvalósulni?
– Nem, hiszen ők csupán a Közszolgálati Kódex érvényesülését fogják ellenőrizni.
Amit, ha jól tudom, módosíthatnak is.
– Valóban, de én mégsem tartok attól, amit felvázolt. A korábbi gyakorlat nagyon rossz volt, a civil kontroll gyakorlatilag nem valósult meg. A sorsolás alapján évről évre cserélődtek ugyan a civil szervezetek a kuratóriumban – köztük olyanok, mint a nem túl nagy társadalmi bázissal bíró kutyaszánhúzó egyesület vagy a BMX-esek –, de valójában nem szólhattak bele, hogy milyen a tartalom. A jogalkotó úgy döntött, hogy nagyobb csoportokat képezve jeleníti meg a társadalmi kontrollt: így alakult ki, hogy ez a tizennégy szervezet lesz a főszereplő ebben.
Nem félek attól, hogy az egyházak a saját képükre akarnák formálni a közmédiumokat. Érdekes viszonyítási alap egyébként Szerbia, ahol a médiahatóság elnöke egy pópa. Ott az állam és az egyház szerepe nincs annyira különválasztva – nálunk viszont egyértelmű és világos a különbség.
Milyen eszközei vannak Önnek vagy a hatóságnak, hogy az elvárt tartalmak valóban megjelenjenek?
– A hatóság nem szólhat bele a szerkesztők munkájába, nem határozhatja meg egy csatorna arculatát, hanem csak kontrollál, ahogy a kereskedelmi tévék esetében is: szankcionálja az esetleges törvénysértéseket.
A közmédiumok sajátos helyzetben vannak: egyrészt az az érdekük, hogy minél szélesebb közönséghez jussanak el, másrészt nem lehet céljuk az igazán „tömegvonzó” bulvártartalmak gyártása, megjelenítése. Ön szerint miként lehet ezt az ellentmondást feloldani?
– Szerintem a közmédiumoknak mindenkit meg kell célozniuk, mégpedig minőségi tartalommal. Nem szabad abba az arisztokratikus gondolkodásmódba beszorulni, ami az utóbbi években egyre jellemzőbbé vált, hogy a közmédiumoknak nem kell versenyezniük. A kereskedelmi csatornákkal valóban nem kell, de a nézőkért, hallgatókért meg kell küzdeni. Pozitív példa erre a Magyar Rádió, amely nem vesztett a közönségéből, pedig a rádiós piac legalább olyan erős, mint a televíziós. Európában nagyon erős közszolgálati televíziók vannak, tehát a cél megvalósítható. Nálunk viszont sokszor, ha rossz egy műsor, akkor ahelyett, hogy a készítők szembenéznének ezzel, jön a magyarázkodás.
A tervek szerint normatív alapon fogják finanszírozni a közmédiumokat. Az elmúlt időszakban a veszteségek pótlása sajátos eszközt teremtett a politikai befolyásolásra. Ez a veszély azonban a normatív finanszírozásnál is fennállhat.
– Az eddigi médiafinanszírozási rendszer összeomlott, több helyen kilyukasztották a kasszát, ömlik belőle a pénz. A normatív finanszírozás azért jó, mert kiszámítható, így a költségvetés jobban tervezhető, és a rendszer kevésbé ad lehetőséget a pórázon tartásra, mint eddig, az intézmények kevésbé lesznek kiszolgáltatottak. A részletek kidolgozása azonban szintén ősszel történik meg.
Mit gondol azokról az újságírói, szerkesztői félelmekről, amelyek szerint a közmédiumok központosítása, a „szuperhatóság” felállítása nem szól másról, mint a sajtó féken tartásáról?
– Szeretném, hogy a „szuperhatóságnál” ez a pejoratív jelző átváltozna minőségi jelzővé: azért szuper, mert jól végzi a dolgát. Az elfogadott médiacsomag többnyire azokat a jogszabályokat gyűjtötte össze, amelyek a hatályos jogban eddig is benne voltak. A félelmek jórészt abból fakadnak, hogy ezeket eddig sem ismerték azok, akik most hangulatot keltenek.
Éles kritikával illette a Magyar Távirati Irodát is, mondván, hogy kényelmesen eléldegél a költségvetési támogatásból, és nem túl sok a piaci bevétele. Az is felmerült, hogy ingyenessé teszik a szolgálat által gyártott tartalmakat a nagyközönség számára. Ezzel szemben az MTI-nek közel kétmilliárd forint bevétele van piaci partnerektől. Ha most ez kiesik, ki fogja pótolni?
– Egy átszervezés lehetővé teszi azt, hogy a jelenlegivel azonos nagyságrendű támogatásból megvalósítható legyen az ingyenesség. Az MTI-ről le kell vágni a felesleges dolgokat – nem gondolom például, hogy a bulvárpiacon kell megpróbálnia helytállni. A nemzeti hírügynökségnek etalonnak kell lennie a hírszolgáltatásban. Az MTI megbízhatóságával kapcsolatban komoly kérdések vetődtek fel az elmúlt időszakban: sokszor olvasható olyan hír, ami ismeretlen forrást jelöl meg, szóbeszédekre alapoz.
Ez azért érdekes, mert az elmúlt években a Fidesz elfogadta az MTI éves beszámolóit a parlamentben, talán tavaly tartózkodott csupán. Akkor nem voltak kifogásaik?
– Ezt a Fidesztől kell megkérdeznie.
Akkor úgy kérdezem Önt, mint egykori fideszes médiapolitikust.
– Az már nagyon régen volt – hat éve. A beszámolók elfogadása vagy nem elfogadása sok összetevőből áll, és jogkövetkezmény nem fűződik hozzá.
A kereskedelmi csatornák által sugárzott műsorokra mekkora befolyása van a hatóságnak?
– Szintén a részletszabályok fogják meghatározni, hogy a szankciórendszer miként alakul át, de alapvetően azt gondolom, hogy jelentős változtatások nem szükségesek. Eddig is inkább a jogalkalmazás volt következetlen, kiszámíthatatlan. Gyorsabb eljárásra van szükség, illetve meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy ha egy szolgáltató sorozatosan törvényt sért, akkor a szóban forgó műsorszámot ne sugározhassa tovább. Meggyőződésem, hogy ha kiszámítható a médiahatóság, akkor a szolgáltatók nem a kiskapukat keresik, hanem alkalmazkodnak.
Ön egyébként mennyit tévézik?
– Keveset, nincs is televízióm. Tudatos médiahasználó vagyok, ha bármire kíváncsi vagyok, vagy érinti a munkámat, azt megnézem az interneten, illetve a médiahatóság digitális archiváló rendszerében.
Kilenc évre választották meg a médiahatóság elnökének, amivel kapcsolatban még fideszes körökből is lehetett hallani kritikákat…
– A jogalkotó akarta így. A lényeg a politikai ciklusokon átívelő kinevezés, tehát magától a politikától való függetlenség. Ennek az igényét éppen azok fogalmazták meg korábban rendszeresen, akik most kritizálják a kinevezésemet. Azt gondolom, hogy a kritikusoknak nem annyira ezzel, mint inkább a választási eredménnyel van problémájuk.
2010. 08. 19. (XIV/33)
