hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bemutatkozott a Kétfarkú Kutya Párt
Poénra vették

2010. 08. 13.
Bemutatkozott a Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Egyesület, amely három jelöltet indít az őszi önkormányzati választásokon. Az OVB 2010-es választási listáján nevük a Nemzeti Munkáspárt és a Phralipe szervezete között szerepel. „Minden ránk adott szavazat felfogható lesz a hatalom erős kritikájának” – fogalmazott lapunknak Kovács Gergely pártelnök.

„Bármit megígérünk” – jelentette ki az elnök a párt sajtótájékoztatóján. Ízelítőül néhány mondat a kampányszlogenekből: „Boldogok lesztek!”; „Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz!”; „Ingyen sör mindenkinek”; „Visszacsatoljuk Trianont!” Programjuk rugalmasan alkalmazkodik a körülményekhez, a „Biztos, hogy nem akarunk lopni” ígéret a gazdasági válság hatására menet közben például így változott meg: „93 százalék, hogy nem fogunk lopni!” Feltűnésük máris oly mértékben elnyerte a választók tetszését, hogy a párt saját közvélemény-kutató intézete, a „Kutyostadt” adatai alapján népszerűségük pillanatok alatt az egekbe szökött.
Gazdasági programjuk egyik fő pillére az általános és teljes adócsökkentés, a másik pedig  a sör ingyenessé tétele a teljes hazai lakosság és a határon túli magyarok számára. 
A teljes adócsökkentés jegyében nem a munkanélküliség felszámolásának téves koncepciója a kitűzött cél, hanem inkább azt szeretnék elérni, hogy senkinek ne kelljen dolgoznia, mégis mindenki megkapja a fizetését – hangzott el. A pártvezér megválasztásuk esetén forradalmat jelentett be az energiaellátásban. A Gellért-hegy belsejébe tervezett IV. Béla Energiaelnyelő Állo­más révén hazánk nemcsak energiaexportőrré válhatna, hanem tíz évre visszamenőleg ingyenessé tehetnék a villanyáramot.
A párt hatalomra kerülése esetén beismeri, hogy a 4-es metró építése leállt, ehelyett azonban a Sopron–Záhony-metróvonal megaprojekttel s egyéb fővárosi metróvonalak tervével áll elő. A felszíni közlekedés javítása érdekében a kátyúkat mobilissá teszik, így azokat a nap különböző szakában oda lehet majd összpontosítani, ahol a legkisebb a forgalom.
A párt főpolgármester-jelöltje, Victora Zsolt tervei szerint fővárosi programjaikat különböző akciótervekre bontják. A Bolyai Terv keretein belül megszüntetik a kerületek római számokkal való jelölését, és arab számjegyekkel helyettesítik azokat. A jelölt a korábbi tradíciót egyébként is diszkriminatívnak tartja, amely hátrányos helyzetbe hozza azokat a választópolgárokat, akik hiányoztak az iskolából, amikor a római számokat tanították. A Benyovszky Terv az önkormányzati dolgozók üdültetéséről szól, a Táncsics Terv keretein belül saját cellát építenek az éppen regnáló vagy korábban hivatalban levő polgármester számára az önkormányzat épületében. (A főpolgármester-jelölt itt nyilván a saját jövőbeli kényelmére is gondolt.) A háromcsapás-program keretében először és másodszor csak kerékbilincsekkel, harmadszorra viszont hat köbméter betonnal jutalmazzák a renitens tilosban parkolókat. A BKV reformját úgy valósítanák meg, hogy a jegyellenőröknek kell majd bírságot fizetni a jeggyel nem rendelkező utasoknak. Emellett olyan expresszjáratokat is indítanak, amelyek sohasem állnak meg. Sajnos a Pató Pál Tervről még nem sikerült információt szereznünk, mert az még nem készült el…
Néhány további terv a sok ezerből: romkocsmák után romóvodák, romönkormányzatok; „Kerékpárral a jelenben” mozgalom: kiterjesztik a bicikliutak hosszát a kerékpárutak és autópályák felcserélése által; ingyenes Facebook; ökumenikus buszjegy. A fővárosi programot a VII. kerület polgármester-jelöltjének, Mogács Dánielnek a tervei tovább színesítették: Mogács a parkolóőrökből saját hadsereget hozna létre, amely biztosítana a kerület önállóságát, illetve határainak igény esetén történő átrajzolását.
Szegeden Kovács Gergely pártelnök indul a polgármesteri székért, ahol a megvalósítandó koncepciók között szerepel egy bolygóközi űrkikötő felépítése, a Tisza föld alá terelése és egy nagy hegy telepítése „az Alföld orvoslására”.
Aktuálpolitikai kérdésekben nem igazán akar megszólalni a párt – felelte a Hetek kérdésére a párt vezetője. Ennek oka, hogy szeretnének majd minden párttól egyenlő távolságot tartani, az esetleges nyilatkozatok azonban meghiúsítanák az „egyenlő távolság mindenkitől” elvének megvalósítását.
A Kétfarkú Kutya Párt hirtelen megjelenése nem előzmények nélküli. Szegeden már 2006-ban is részt vettek a kampányban, de mivel még csak fiktív módon léteztek, nagy csalódást okoztak a rájuk szavazni szándékozó híveiknek. Mostantól azonban megváltozott a helyzet, mert felismerték a választópolgárok többségének akaratát. Lehetséges, hogy választóik tollal a kezükben forradalmat hajtanak végre a szavazófülkékben.
„A humoros kritika mindenképpen ráfér a nagypolitikára, magát a választás hangulatát is jobbá teszi, s lehetőséget ad arra, hogy az emberek oldottabban kifejezzék a véleményüket a társadalom és a közélet kérdéseiről. S ha valaki inkább nekünk hisz, mint a többi pártnak, ez mindenképpen jelzésértékűnek számít” – jelentette ki Kovács Gergely.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!