hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán a jobbszélen cselez
Kiengedte a Jobbikot a karanténból?

2010. 07. 23.
A Jobbiknál tett látogatása beleillett a nemzeti együttműködés rendszerébe, a szocialisták meghívásán viszont mélyen elgondolkodna Orbán Viktor. A miniszterelnök határozottan elutasította a Magyar Gárdát, a Jobbikkal kapcsolatban azonban nem emelt más kifogást. A Hetek által megkérdezett politológusok arról is beszéltek, hogy jelentheti-e a vizit a Jobbik kiengedését a politikai karanténból.

A Jobbik elnöke pártja sikereként értékelte Orbán látogatását: Vona Gábor szerint a miniszterelnök azt bizonyította, hogy elfogadja a Jobbikot. Ez jelentős változás ahhoz képest, hogy korábban a kormány azzal küszködött, miként kezelje a szélsőséges pártot.

„Ha Orbán Viktor nem fogadta volna el a Jobbik meghívását, az önkormányzati kampány során fontos támadási lehetőséget adott volna a szélsőséges pártnak. Ebben az esetben ugyanis folyamatosan gyávasággal, bujkálással vádolhatta volna a Jobbik a kormányfőt" - mondta a Hetek kérdésére Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója emlékeztetett: közismert, hogy a Jobbik táborában is vannak olyan szavazók, akik szimpatizálnak a miniszterelnökkel; az Orbán-vizit célja az ő megnyerésük lehetett.

A kutatási igazgató úgy véli, a miniszterelnök ezt a látogatást és az utóbbi hetek több eseményét is a Jobbik által alapított Gárda elítélésére, „karanténba zárására" használta fel: „Orbán Viktor a Jobbik politikai sikerének és identitásának lényegét, a Magyar Gárdát ítélte el a látogatás során egyértelmű szavakkal, és ezzel a Gárdát alapító szélsőséges pártot is elmarasztalta."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!