hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2010. 07. 16.
Jogtalanul „nyírták ki” a Sláger RádiótPert nyert a Danubius Rádió és a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen. A bíróság megállapította jogellenesen pályáztatta és hirdette velük szemben győztesnek az FM1-et és az Advenio Zrt.-t. Ugyanakkor az eredei állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek a bíróság nem adott helyt. Brüsszel megvétózhatja a lex JáraitA kormány néhány biztosítót mentesítene a bankadó alól, így többek között Járai Zsigmondnak, az első Orbán-kormány pénzügyminiszterének a biztosítóját. Lapértesülések szerint brüsszeli vizsgálat indulhat, ha változatlanul lép hatályba a „lex Járai”.

Statáriális eljárással cserélik a cégvezetőket
Két hete járja az ún. „MFB-kommandó” a vagyontörvény módosításával a fejlesztési bankhoz sorolt állami cégeket. Korábban az autópályás és utas vállalatoknál, majd később kisebb állami tulajdonú társaságoknál csaptak le: váratlanul megszállják az érintett vállalatok székházát. A héten az ITD Hungaryt „rohanták” le, a vezetőket leváltva, hírzárlattal. Hivatalosan a fejlesztési bank megbízottai az átadás-átvétel keretében a szolgálati autókat, az ITDH-s bankkártyákat és a szolgálati telefonokat gyűjtötték össze.

Novák: Lógjon!
Lemondatná Novák Előd jobbikos képviselőt a Fidesz, mert Meggyes Tamás fideszes politikus mentelmi jogának szavazásakor azt kiabálta a Parlamentben, hogy „lógjon”. Novák szerint ez egy kétértelmű, de szerinte humoros szólás volt.

Elsöprő Fidesz–KDNP-támogatottság

A Medián szerint a Medgyessy-kormány működésének kezdeti megítéléséhez hasonló derűlátás övezte a második Orbán-kormány első hónapjait. Az állampolgárok 53 százaléka szerint idáig jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott az új kabinet (Medgyessyék hasonló időszakában ez az érték 58 százalék volt). A Fidesz „biztos választói” támogatottsága 66, az MSZP-é 15, a Jobbiké 12, míg az LMP-é 6 százalék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!