hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem akarunk tantervi diktatúrát
Interjú Hoffmann Rózsával

2010. 06. 26.
Megerősíti az iskolák hagyományos nevelő és oktató szerepét, visszaállítja a tanárok tekintélyét, visszaadja a tudás becsületét. Összességében szembemenne az elmúlt évek teljesítmény- és fegyelmezésellenes szemléletmódjával a gyökeres megújulást hirdető kereszténydemokrata oktatásirányítás. Világnézeti elvárásokat nem lehet megfogalmazni egy modern demokratikus társadalom oktatáspolitikájában, de értékelvárásokat igen - mondta a Heteknek adott interjúban Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásügyi államtitkára.

Miként értelmezhetjük, hogy az oktatásügy teljes megújítására törekszik?

- Idén áprilisban az ország elsöprő erővel mondott nemet arra, ami az elmúlt nyolc évben történt. Ennek megfelelően az oktatásügyben is új időszámítás kezdődött. Az újjáépítés mindenekelőtt azt jelenti, hogy korszerűsített formában vissza kell térnünk ahhoz, ami régen jól működött. Első lépésként újból meg kell erősíteni az iskola hagyományos nevelő szerepét, világos elvárásokat támasztva, szemben azzal a „szolgáltató" jelleggel, amivé az elmúlt nyolc év oktatásfilozófiája tette. Ennek részeként helyre kell állítani a tanárok tekintélyét is. Arra mondott most igent a társadalom, hogy a gyerekek az iskolában biztonságos körülmények között valódi tudást szerezhessenek. Persze érezzék magukat jól, de a legfőbb cél a szorgalmas munkán alapuló társadalom építése, és ennek megfelelően kell alakítanunk  az iskolai elvárásokat, méghozzá a gyermekeink érdekében.

Mit jelent az a sokszor idézett mondata, hogy vissza kell térni a hagyományos „normatív pedagógiai kultúrához"?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!