hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Évszázados rekordok miatt fáj egy ország feje
Nagy kár

2010. 06. 04.
Lapzártánkig újabb árhullámok indultak el az észak-magyarországi folyókon, több helyen pedig rekordszinten tetőznek majd a folyók. Jelenleg mintegy kétezer kilométeren van árvízvédelmi készültség, a gátak megerősítésén több ezren dolgoznak. A Nógrád megyei Pásztón kétezer ember kitelepítését kellett elkezdeni, mert veszélyes szintet ért el a vízszint a város fölötti tározóban. Itt és Borsodban is veszélyhelyzetet hirdetett a kormányzati koordi­nációs bizottság. És hiába engedik le a Sió-csatornán keresztül, egyre magasabb a Balaton vízszintje is.

Az elmúlt napok-hetek esőzései nyomán Borsod megye joggal bitorolhatja el Finnországtól az „ezer tó országa" minősítést, bármerre haladunk ugyanis a megye útjain, a szántóföldeken mindenütt kisebb-nagyobb tavakat, néhol valódi tengereket látni. A helyzet abszurditását mutatja, hogy van olyan búzaföld és kukoricás, ahol már vízi­­madarak is megjelentek.

Az áradások miatt a megyében több száz embernek kellett hosszabb-rövidebb időre kiköltöznie otthonából, sőt, vannak, akik már vissza sem térhetnek házaikba, mivel azok életveszélyesekké váltak. A visszaköltözők boldogsága sem felhőtlen, mivel ingóságaik zöme - bútorok, autók stb. -, illetve a ház elemei váltak a víz áldozataivá.

Ez történt a szikszói Zádeczki Zoltánéknál is, ahol a feleséggel (a 28 éves Eszterrel, két kisgyermek, a nyolc hónapos Zalán és a 2,5 éves Zita anyukájával) beszélgettünk a család kálváriájáról. Náluk 17-én hajnali fél kettőkor lépte át a ház küszöbét a víz. Mint mondta, nem érte teljesen váratlanul őket az ár, mivel az utcában az öregek mondták, hogy szerintük jönni fog a patak, s tegyenek téglákat a bútorok alá. Utoljára ugyanis 1972-ben volt nagy árvíz Szikszón, amelyre még élénken emlékeznek az idősek. Eszter aznap este azzal tért nyugovóra, hogy éjszaka többször lenyújtja majd az ágyról a lábát, próbálván érzékelni a szobában a vízállást. Így is történt, s ahogy növekedett az ár, úgy pakolgatták a téglákat a bútorok, a hűtő alá, egyre feljebb, végül egy férfi rokon ölbe vitte ki a házból őt és a gyerekeket, míg férje tovább mentette az ingóságokat. Azóta a Zádeczki család a rokonoknál, Vargáéknál lakik, ugyanis a mai napig nem tudtak visszatérni otthonukba. A házuk mészkőből épült, amely felszívta a vizet, így még a plafonról is pereg a vakolat, holott „csak" hatvan centi víz állt a házban. Visszaköltözni egyelőre nem tudnak, mivel az egész házban bűz uralkodik, sok helyütt iszapos a padló, rendkívül magas a páratartalom. A törékeny, kistermetű Eszter naponta jár ki a gátra, s próbálja felmérni, mikor bonthatja ki a család zsákokba csomagolt ruháit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!