hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Átjátszott elnökség, átvert választók

2010. 05. 14.
Az MSZP – képviselőinek szavai szerint – „átengedte a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki posztját a Jobbiknak”. Ezzel a döntéssel a szocialisták brutálisan arcul csapták megmaradt választóikat, akiknek azt ígérték, hogy őrködni fognak a demokratikus intézmények és a jogállam intézményei felett. A megújult MSZP a megbukott MSZP tradícióját folytatja, átveri választóit. Cikkünkben három kérdéssel foglalkozunk: miért a szocialistáké a felelősség a kialakult helyzetért, miért más a Nemzetbiztonsági Bizottság, mint bármely más parlamenti bizottság és miért fenyegeti a jogállamot és az alkotmányos intézményeket az, hogy a Jobbik delegálja ennek a bizottságnak az elnöki tisztét.

Az új országgyűlés megalakulását hagyományosan megelőzi a parlamenti pártok közötti egyeztetés, amelynek egyik célja a tisztségviselői helyek (elnöki, alelnöki, jegyzői pozíciók) elosztása, a bizottsági struktúra meghatározása és a bizottsági elnöki és alelnöki tisztségek elosztása. Ezúttal a Fidesz felajánlotta az ellenzéki pártoknak, hogy a létszámarány fölötti számban tölthetnek be ellenzéki képviselők bizottsági elnöki tisztséget, ugyanakkor jelezte, hogy a felajánlott tisztségek egymás közti elosztásáról az ellenzéki pártok egymással állapodjanak meg. Az MSZP ezt az ajánlatot elfogadta - holott nem kellett volna. Arra kényszerült, hogy a Jobbikkal különalkuba bocsátkozzon, ez is hiba volt. Németországban, amikor a Jobbikhoz hasonló ideológiai alapon álló Német Nemzeti Demokrata Párt 2004-ben Szászországban több mint kilenc százalékot elérve bejutott a tartományi parlamentbe, ott sem a bal-, sem a jobboldal nem állt vele szóba.

Az alkudozás eredményeként az a helyzet állt elő, hogy a szocialistáknak választaniuk kellett, hogy a Költségvetési vagy a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki tisztét akarják-e ellátni. Ők a Költségvetési Bizottságot választották. Ezt a döntést tisztességes, józan ítélőképessége birtokában lévő demokrata nem hozta volna meg. A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki tisztének megszerzését a Jobbik elnöke politikai áttörésnek nevezte (a Jobbik eredeti célja a Külügyi és a Nemzetbiztonsági Bizottság volt, az egyiket sikerült elérnie). Ehhez a sikerhez az MSZP juttatta a Jobbikot.

Az MSZP arra hivatkozik, hogy a Költségvetési Bizottság elnöki pozíciójában jobbikos képviselő nemzetközi szégyent jelentene. Szögezzük le, nincs olyan bizottság, ahol jobbikos elnök ne lenne nemzetközi szégyen. A választások utáni nemzetközi visszhangból látható, hogy önmagában a parlamentbe jutásukat is általános megrökönyödés fogadta. Ugyanakkor a parlamenti hagyomány és egyes törvények is azért tartják fontosnak, hogy egyes bizottságok ellenzék által vezetett bizottságok legyenek, mert az az elképzelés, hogy így hatékonyabban történik a végrehajtó hatalom ellenőrzése.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!