hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vona–Bajnai–Pelczné „csúcstalálkozó” Gyöngyösön
Mindenki mindenki ellen

2010. 03. 27.
Ha igaz, hogy az újságíró az olvasó orra, aki beleszagol helyette a levegőbe, akkor az is igaz, hogy Gyöngyös az újságírók Mekkája. Legalábbis március 18-án, mikor is reggel Vona Gábor, délelőtt Bajnai Gordon, este pedig Pelczné Gáll Ildikó a város vendége. Jobbik, MSZP, Fidesz. (Nem választási eredmény, csak érkezési sorrend.) Vona saját maga mellett kampányol, Bajnai Magda Sándor mellett, Pelczné Balázs József mellett.

Vona Gábor reggel kilenckor a Solymos borozóban tájékoztatja a sajtót. A kocsma tulajdonosa állítólag a Széchenyi-tervből nyert pénzt az építésére, és Orbánék alatt még fideszes volt. Most jobbikos. Az utóbbi időben sok tömegrendezvényt tartott a Jobbik, ez nem az. A pincérrel együtt legfeljebb tízen tartózkodunk a felházban – köztük négy fő újságíró –, így aztán Vona mindenkivel kezet ráz, mielőtt bemutatná a Jobbik mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterjelöltjét, Varga Gézát. Varga Géza gyorsbeszédű ember, ledarálja a programot, majd boldogan válaszol a kérdésekre. Csak egyszer hibázik, amikor azt találja mondani, hogy a Jobbik bezáratná a visontai hőerő­művet. Mivel egy ilyen kijelentésből országos botrány is kerekedhetne – helyi pedig mindenképp –, Vona hirtelen átveszi a szót: „Erről nem egyeztettünk Gézával”, és közli, hogy a Jobbik a hőerőmű munkahelyeinek megőrzését támogatja.
„A Jobbik megvédené a magyar földet a külföldi és a hazai spekulánsoktól” – így Varga.
„Hogyan állapítják meg, ki a spekuláns?” – így a Hetek.
„Mi sem egyszerűbb – így Varga –, a spekuláns az, aki földet vesz, de nem folytat rajta mezőgazdasági tevékenységet.”
„Csányi Sándor vagy Leisztinger úr a Jobbik szerint spekuláns?” – így a Hetek. Varga Géza elkeni a választ, így nem derül ki, spekuláns-e a két úr a Jobbik szerint.
Vona Gábor kissé nyúzott, talán korán kelt, vagy már eljutott hozzá a kellemetlen hír: a Jobbik szóvivője, a magát elkötelezett keresztényként beállító Király András kompromittálódott: fotósorozat és videók ábrázolják félreérthetetlen helyzetben transzvesztitákkal, marihuánával, félrészegen, káromkodva, öregemberrel üvöltözve. Király még a délelőtt folyamán lemond, de nem tudja megelőzni a tavaszt, ami 10 órára érkezik Gyöngyösre 15 fokkal, napsütéssel, enyhe széllel.

Jó értelemben vett pióca

Bajnai Gordont fél tizenegyre ígérik a Károly Róbert Főiskola új épületének megnyitójára. A főiskola rektora Magda Sándor szocialista képviselő, egyben a párt egyéni jelöltje, Vona és a fideszes Balázs József ellenfele. Bajnai nem egy izgalmas személyiség, viszont kormányzása alatt 310-ről 260-ra erősödött a forint. Húszperces beszédében nem ejti ki sem a választás, sem a szocialista párt szavakat. Ettől függetlenül persze bárki gondolhatja, hogy Magda Sándor mellett kampányol.
„Sanyi kicsit rámenős az emberekkel, viszont olyan, mint egy pióca” – mondja már az ünnepség után egy szocialista kampánytag, és megjegyzi: az ellentétpár pozitív tagja a pióca. Magda Sándor harmadik tulajdonsága, hogy nem szégyenlős: plakátjain  – arcmása mellett – a „48 milliárd” a hívószó, az, hogy tudniillik 8 év alatt 48 milliárd forintot hozott a 3. számú választókörzetbe.
A tételes felsorolás szerint 7-7 milliárd jutott az önkormányzatokra, illetve oktatás-kutatásra, 4 milliárd sportra és kultúrára, 25 milliárd vállalkozásokra – olvasható az Ingyen Piac egész oldalas hirdetésében. 
Heves megye mindig is szocialista fellegvár volt, Magda Sándor pedig tényleg sok pénzt lobbizott ki a térségnek, de az is igaz, hogy sokan függnek tőle egzisztenciálisan: a főiskolán, az erőműben, az önkormányzatban és a dinnyeföldjein – állítja egy fideszes aktivista.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!