hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lúzerország kispártjai
A baloldali inkább otthon marad, de nem szavaz a Jobbikra – állítja Hubai László, választásiföldrajz-kutató

2010. 03. 05.
Ha a szélsőségesek be is kerülnek a parlamentbe, kisebb ellenzéki pártként képtelenek betartani ígéreteiket, és semmittevésük ledarálja választói bázisukat – vélekedik Hubai László. A választásiföldrajz-kutató szerint tévedés, hogy a nyilasok, a kommunisták, a jobbikosok ugyanazokban a választókerületekben győztek, ahogy az is tévedés, hogy balos szavazók hizlalták fel a Jobbikot.

Tölgyessy Péter szerint ugyanazokban a választókerületekben tarolt a Jobbik a 2010-es EP-választásokon, ahol 1939-ben a Nyilaskeresztes Párt, 1945-ben pedig a Magyar Kommunista Párt futott be. A lakóhely ezek szerint meghatározó a politikai radikalizálódás szempontjából?

- Ha magunk elé rakjuk a három választás térképét - az egyéni kerületeket és a listás arányokat -, akkor világosan látszik, hogy ez az összefüggés nem létezik. Egyébként is veszélyes különböző történelmi helyzetek radikalizmusát pusztán azért összehasonlítani, mert azok tagadják a rendszert. Legfeljebb a szociális státuszból fakadó politikai mentalitás lehet azonos: a társadalom alján élőnek nem jelent vonzó programot „az itt előbb-utóbb jobb lesz, ha szépen vársz tíz-tizenöt évet", hiszen őket csak egy gyors változás hozhatja ki a nehéz helyzetből. Így magyarázható, hogy bizonyos csoportok (például a bányászok vagy az iparvidékek segédmunkásai) 1939-ben a szélsőjobbra, 1945-ben pedig a kommunistákra szavaztak. De azt is hozzá kell tenni, hogy az 1939-ben 25 százalékos szélsőjobb szavazótábort - és itt nemcsak a nyilasokról van szó, hanem öt-hat másik pártról is - a szociális demagógia és a könnyen érthető üzenet hódította meg. Az üzenet nem igényelt nagy töprengést: mindennek oka a zsidó, mindegy, hogy a tőkéssel van bajod vagy a szociáldemokratákkal, vagy Trianonnal, vagy akár a Szovjetunióval.

Szociális demagógia és bűnbakkeresés - ezt a politikai főzetet valóban csak a szegények és a lecsúszottak nyelik be?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!