hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kik köphetnek bele a Fidesz levesébe?
A vége izgalmas lesz

2010. 03. 27.
A százhúszadik válságát is eddig túlélő MDF, az ismeretlen LMP, illetve az annál is ismeretlenebb Civil Összefogás országos listaállításával újra izgalmassá vált az áprilisi választás. A politikai szereplők azt latolgatják, hogy a sokszereplős hajrá csak a Fidesz kétharmadát vagy akár a sima többségét, azaz a kormányzóképességét is veszélyezteti-e. Ráadásul a „lázongó” Észak-Magyarország is számtalan meglepetéssel szolgálhat.

Az ajánlószelvények összegyűjtése után csak a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és a Lehet Más a Politika elnevezésű párt tudott az ország minden megyéjében területi listát állítani, mivel az MDF két megyében nem tudott elég kopogtatócédulát begyűjteni, ezért csak 18 területi listán lehet mellettük ikszelni. Ez azt jelenti, hogy az MDF-nek a parlamentbe való bejutáshoz - a „sima" öt százaléknál is egy kicsit többet - a szavazatok 5,31 százalékát kell begyűjtenie. A kilenc területi listát összehozó Civil Összefogásnak pedig 10 százalék feletti arányt kellene elérnie, hogy bejuthassanak a T. Házba, ami reménytelennek tűnik.

Bár lapzártánkkor úgy tűnt, lehet, hogy az MDF nem tud fővárosi listát állítani, mert a Fővárosi Választási Bizottság nem fogadta el azt, a párt fellebbez. Az MDF-SZDSZ bázisa Budapest, amennyiben itt nem állíthatnak területi listát, akkor országosan 7-8 százalék körüli eredményt kellene elérnie, tehát több megyében tíz százalék feletti teljesítményt kellene elérniük.

Kinek jó, kinek rossz

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!