Forradalmi vegyesvágott

Dr. Nagy Gábor Tamás igazán hálás lehet pártja vezetésének, hogy az ő körzetébe szervezték az idei márciusi emlékünnepséget. Akármerre fordítja a fejét az ember, mindenhonnan a képviselő úr mosolyog le a villanyoszlopokról. A Tabán felé hömpölygő tömegben annak ellenére izgatott várakozás érzékelhető, hogy az elmúlt nyolc évben kevés mozgósító erejű beszédet tartott a Fidesz elnöke. „Meghallgatom a vezért, és este találkozunk” – ígéri barátnőjének egy jól szituált srác a telefonba, miközben áthaladunk a narancssárga dzsekisek ellenőrzőpontján.
Azok a nyugdíjasok, akik már több mint egy órája várnak a kezdésre, a Fidesz-szóróanyagokon és az „Itt az idő” feliratú táblákon ücsörögnek a járdaszegélyen. A rutinosabb ünneplők horgászszéken múlatják az időt, vagy kisebb csoportokban fotózkodnak a napsütésben. Közben az elmaradhatatlan csujogatós biztosítja a háttérzajt a Fidesz-ereklyék (póló, dzseki, kistáska, öngyújtó, toll, sapka, plüssmaci stb.), a töpörtyűkrémes kenyér és a forralt bor, a nagy-magyarországos, koronás, turulos, árpádsávos kitűzők és zászlók, valamint a szakirodalom (Tormay Cecile, Wass Albert, Jörg Haider, Horthy Miklós stb.) megvásárlásához. Ha a hely elég is a tömegnek, a kétszer négyes toi-toi WC-k semmiképpen.
Zászlóerdő és helyi szervezetek táblái uralják a fejek fölötti teret, néhol erősen szubjektív felhangokkal. Nálam az a nagymama a nyertes, aki trikolor rúdra erősített hatalmas fényképen láttatja három leszármazottját a következő szöveggel: „Unokáim jövője a Fidesz??” Futottak még a Jézus-formát imitáló ikonosztázok (a ruha alatt is látható szívvel), illetve a kartonra vésett filcfelirat: „Kádári kontraszelekció rohadt gyümölcsei… bűzlenek…, és te befogod az orrod, a szemed és a szád?” Ezek után ki merne csodálkozni egy fekete ruhába bújtatott öleben, melynek nyakörvén szemrevaló kokárda virít?
A színpad mellett Kövér László hátközépig érő haját lobogtatja a skandináv tavasz szélereje, oldalán Kokó, Bayer Zsolt, Rátkay Philip, Gyürk András és még sokan mások várják a startot.
A házigazda Schmidt Pál szájában furcsán áll a vallási töltetű bevezető a böjti szelekkel és a megtisztulás erejével, de gyorsan jön is Nemeskürty tanár úr, hogy a puskagolyók helyett golyóstollal vívott csatába hívja népét április 11-ére. A szereposztás ezt követően úgy alakul, hogy Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szól be a Jobbiknak, és Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője a szociknak. Előbbi Abraham Lincolnt idézi mint Kossuth és Batthyány kortársát, de az árnyalatokra érzéketlenek elébe mennek a mondanivalónak, és az idegen név hallatán fújolni kezdenek. Jót röhögnek viszont a Dembinszky–Demszky ellentétpáron, és hevesen megtapsolják az elszámoltatásra való utalásokat. Kósa még kikacsint a bizonytalan szavazók táborára, majd átadja a terepet frakcióvezetőjének, aki annyira le akarja már zárni a szocialista időszakot, hogy szerinte az már az ünnepség alatt megtörténik. Nem is kell várni huszonhét napot.
Orbán Viktor érkezése egybeesik egy közös énekléssel (Virágom, virágom), és a vezérszónok konferálás nélkül lép a mikrofonhoz. Elkezdenie azonban kétszer kell a lassan szűnő „Vik-tor-Vik-tor” miatt. A pártelnök csak pár mondatot szentel ’48 hőseinek, és nyomban rátér a tárgyra. Elsősorban nem politikai vezetőként szól övéihez. Kezdetnek identitáserősítő tréninget tart (a magyarnak speciális a kisugárzása, nemcsak feltalálni tud és zenét írni, hanem tehetsége van a sikerhez, az élethez); majd illemtanórát (szülőket tisztelni, barátokat szeretni, nőkkel udvariasan viselkedni); végül erkölcstant (helyre kell állítani az ország szellemi-erkölcsi rendjét, mindenki zabolázza meg magában a romlottságra való hajlamot, és szánja oda magát a jóra). Újdonság, hogy egyes szám első személyben beszél a bajok megoldásáról, még ha meg is lebegteti annak lehetőségét, hogy esetleg nem minden káron tudnak majd azonnal úrrá lenni. A választásból vértelen forradalom lesz, a szavazatból élet-halál kérdés. Az ellenfél ellenséggé válik, akit nem elég elítélni, le is kell győzni, ezért a rossz helyre ikszelő – példabeszédében – végül is a nemzet vesztét okozhatja.
„Kossuth Lajos azt üzente…” – énekli mindenki a főszónok szavai után, majd szétoszlik a nép, kivéve azokat, akik a kordon két oldalán még egy utolsó pillantást akarnak vetni kedvencükre. Sokat nem látni belőle, viszont a csalódottak kaphatnak egy autogramot Navracsicstól vagy Kósától. A reménykedők egy csoportja még sikoltozva szalad egy fekete furgonhoz két sarokkal odébb, de a fóliázott üveg mögött nem látni, kit rejt a szekrény.
És ekkor, mintegy záróakkordjaként a történteknek, kartondobozokat cipelő aktivisták jelennek meg civil ruhában, és ingyen CD-t osztogatnak a hazatérőknek estére. Címéből ítélve (A Jobbik-titok) leleplező anyagnak örülhet a dolgozó, ám az első kockák után világossá válik, hogy Vona Gábor küldte embereit a Fidesz-szimpatizánsok közé egy kis propagandaanyag kiosztására.

Idősek klubja

„Barátságos beszélgetések és ősz üstökök” –nagyjából így foglalhatnánk össze röviden az MSZP március 15-ei gyűlésének hangulatképét. A szokatlan pontossággal fél egykor kezdődő ünnepi megemlékezésre békés hangulatban gyülekeztek a baloldal hívei, valamint azok a kíváncsiskodók, akiknek a kissé csípős szél és az ebédidőben korgó gyomor nem vette el kedvét a bámészkodástól. Az 1848-as eseményekre való emlékezésül összehívott találkozó roppant szolid külsőségeket kölcsönzött a belvárosi Kammermayer Károly tér számára: néhány kifüggesztett magyar zászló és a hangosítóból üvöltő ’48-as népdalok emlékeztettek csak az esemény eredeti céljára – a főszerep most a politikáé volt. A műsor kezdetét megelőzően ugyanis roppant békés és barátságos hangnemben beszélgettek egymással a párt hívei, mindenki könnyedén talált magának beszélgetőpartnert és persze beszédtémát is: talán mondani sem kell, ez utóbbi a politikát jelentette. Az elmúlt évektől eltérően ezúttal jóval kevesebb bekiabáló zavarta meg a rendezvényt, igaz, egy négy-öt fiatalemberből álló csoportosulás a tömeg közepén (láthatóan nem MSZP-szimpatizánsok) primitív megjegyzéseivel sokak haragját kiváltotta. Bár egyes hírportálok mintegy ezer-ezerötszáz résztvevőről számoltak be, a valós számadat inkább ennek a duplája lehetett. Igaz, semmiképpen sem hat-hétezer, mint ahogyan azt egy idős bácsi nyugtázta örömmel egy gyors fejszámolást követően. A résztvevők számánál jóval megdöbbentőbb volt azok átlagéletkora – széttekintve ugyanis nagyrészt csak ősz üstökű úriembereket és idősebb hölgyeket lehetett látni.
„Engem nem bánt az, hogy kevés fiatal van itt – válaszolta kérdésünkre egy húszévesforma fiatalember. –Általában a fiatalabb MSZP-szavazók nem túl aktívak az ilyen jellegű pártrendezvényeken, de a lényeg úgyis az, hogy a szavazásnál kifejezzék majd a pártállásukat.
A szavazás ugyanis a demokrácia lényege” – tette hozzá az egyetemista fiú. A jelenlévők körében általában két szó, pontosabban két név hangzott el igen sokszor: az egyik természetesen Mesterházy Attiláé volt, a másik azonban – kissé talán meglepő módon – Gyurcsány Ferencé. „Nekem mind a kettő nagyon szimpatikus! – magyarázta a Hetek megfigyelőjének egy nyugdíjas úriember. A Gyurcsány nagyon jó politikus volt, sajnálom, hogy úgy alakult a politikai helyzet, hogy le kellett mondania. De nekem ez a Mesterházy is tetszik, és éppen itt volt az ideje, hogy halljuk őt beszélni!” – mondta. Véleményével a körülötte állók közül láthatóan nem mindenki értett egyet: „Mi nem így gondoljuk. Főleg a férjem nem! – kezdte fejtegetését, férje nevében is, egy ötven körüli hölgy az ideális politikusról alkotott képükről. – A Gyurcsány Ferenc egy egyéniség volt, és jelen pillanatban egy erősebb személyiségre lenne szüksége a pártnak és az országnak is, pont olyanra, mint Gyurcsány volt. Mi őt nagyon kedveltük. Bárki bármit mond, ő egy magával ragadó ember. Persze lehet, hogy Mesterházy is ilyen lesz majd, de neki még talán érnie kell. Igaz, most nagyon kíváncsiak leszünk a Mesterházy úr beszédére” – folytatta eszmefuttatását a hölgy. A háttérben álló férje ehhez hozzátette: „Most nem politizálni jöttünk ide elsősorban. Március 15-e a baloldaliak ünnepe is. Ma délelőtt a rádióban Petőfi verseit hallgattuk, és említettük is egymásnak a feleségemmel, hogy igen, ez a mi ünnepünk. Egyébként nem véletlen, hogy 1848-ban a híres tizenkét pont alá írt három fontos alapelv mind baloldali értékeknek számítanak; egyszóval mi azért jöttünk ki ide, hogy a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget ünnepeljük. Ma tegyük félre a politikát!” – zárta le a beszélgetést az úriember, majd mivel Mesterházy Attila beszéde következett, feleségével együtt már az ünnepi megemlékezés „fő attrakciójára” fókuszáltak. És bár kezdetben még csak méregették az MSZP új miniszterelnök-jelöltjét, a beszéd végére érve előbb a hölgy, majd a férje is megenyhült: lelkesen és mosolyogva tapsolták meg Mesterházy Attilát.

Lehet más az ünnep