Ahogy 2002-ben, úgy most is a szakértelem és a társadalmi béke jelszava alatt kommunikálnak a szocialisták, igaz, hogy akkor a két fogalom egy személyben, Medgyessy Péterben, a higgadt úriemberben sűrűsödött, most viszont különválik: a szakértelem címerfigurája Bajnai Gordon, a békegalamb pedig a balos miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila. Aki deklaráltan sikeres nemzeti modernizációt, azaz felemelkedést sürget, amit csak a közmegegyezés, azaz a béke politikája hozhat el.
Karófa és olajfa
A jelenlegi és a 2006-os kampány az erő téma körül pörög, pörgött. A Fidesz szlogenjei szerint 2010-ben csak a legnagyobb ellenzéki párt képes változtatni, ahogy a 2006-os miniszterelnöki vitában Orbánt a kampánytelevénybe taposó Gyurcsány is azt kívánta bizonyítani, hogy az MSZP-ben van elegendő erő a változásra. A 2002-es miniszterelnöki vitában viszont Medgyessy hiába mondott olyan mondatokat, hogy „akkor hadd mondjam el azt, amit mondani akarok", mégis verte Orbánt, mert szakszerűbbnek, békésebbnek, emberközelibbnek tűnt (például tudta, hogy a kórházakban szivárognak a csövek, és mállik a vakolat).
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »