hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bokros Lajos kevés egymagában

2010. 02. 26.
A Bokros Lajos Baráti Kör legutóbbi vendégelőadója Heller Ágnes filozófus volt, aki „Miért nehéz a demokrácia?” címmel tartott előadást.

Az előadás címéből kiindulva a filozófus végig azt fejtegette, vajon mik azok a tényezők, amelyektől az Egyesült Államokban és Európában őshonos, hagyományos értelemben vett demokrácia egy nehezen fenntartható „status quo", valamint melyek azok a dolgok, amiken a magyar embereknek változtatniuk kell a demokrácia védelmében.

A demokrácia egyik alapja, a legfontosabb szempont a hatalmi ágak szigorú, konkrét szétválasztása, ami Heller szerint a mai napig nem ment végbe Magyarországon, ezért is van okunk félni egy esetleges parlamenti kétharmadtól. Ebben a folyamatban egyébként példamutató országok Amerika és Anglia, ahol a demokrácia megszületésével automatikusan elhatárolódtak a törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalmak.

A jelenlegi magyarországi helyzetre vonatkozóan  Heller Ágnes elmondta,  hogy mindenképpen új helyzet fog előállni. Szerinte a kérdés nem abban áll, hogy a politikusok mit mondanak, milyen jövőképet festenek az emberek elé, hanem abban, hogy az emberek mit fognak cselekedni. Amerikában például sokkal nagyobb az emberek ilyen értelemben vett társadalmi aktivitása. „Pontosan ez az, amit demokráciának nevezünk, nem nyugszunk bele, hogy igazságtalanság van, hanem megyünk, és mindent megteszünk az igazságért" - fejtette ki nézetét a filozófus, továbbá elmondta, hogy egy ilyen politikai helyzetben a legnagyobb erény a civil bátorság, a civil kurázsi. „Mindent kockára kell tennünk; pénzt, időt, energiát nem sajnálva kell részt vennünk a közügyekben." Heller Ágnes szerint, akinek ez nem megy, az nem érti, mi a demokrácia, és ahol ezt nem csinálják, ott nem is fog tartósan fennmaradni. Ez számunkra azért is érdekes, mert a magyar demokrácia kvázi húszéves történetében talán először fordul elő az a helyzet, hogy ilyen nagyarányú parlamenti többség várható a választások után, így a következő kormányzat olyan törvényeket is megváltoztathat, amit eddig egy kormány sem tehetett meg. Ez Heller okfejtése alapján, adott esetben pontosan az a helyzet lehet, amikor az embereknek kell felvállalni a demokrácia iránti felelősséget, ha továbbra is abban akarnak élni. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy az erőszak nem tartozik a civil kurázsi körébe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!