hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Néma kampányra készül a Fidesz

2010. 01. 16.
Az utóbbi húsz év legrövidebb kampányára készül a köztársaság: a Fidesz és az MSZP kommunikációjából egyaránt úgy tűnik, hogy a két párt csak az utolsó három héten hajlandó teljes erőbedobással küzdeni, így várhatóan a március 15-ei nagygyűlésen pukkan el a kampánypisztoly. A kortesidőszak kurtítása, azaz a kockázatminimalizálás nem véletlen, a jobb- és a baloldal sorsát hosszú távon határozza meg a tavaszi választás: most dől el, hogy a Fidesz képes lesz-e kétharmados, de legalábbis kurzusépítéshez elegendő többséget szerezni, az MSZP pedig megáll-e a lábán középpártként, vagy követi a szabad demokrata módit, és atomjaira hullik.

Annyi biztos, hogy hivatalosan január közepétől nekilódul a kampány, és erősödik az utcai jelenlét (a 13 ezer magyarországi plakáthelyből egyes információk szerint eddig 5 ezret kötöttek le a pártok), de a kampánystratégiákról csak találgatni lehet. A Hetek úgy tudja, hogy a szocialisták három ütemben nyomnák végig korteshadjáratukat. Az első menet az úgynevezett jelölti kampány­oké. Mivel idén sem az időből, sem a pénzből, sem a központi mondanivalóból nem futja olyan imázskampányra, mint 2005-ben (Bátorság, Biztonság, Igazságosság), az MSZP ezzel akar arcot adni az egyéni választókörzetekben indulóknak. (Az MSZP egyébként most valószínűleg megfordítja kommunikációját, és nem az országos mondandót fűszerezi helyi ízekkel, hanem a helyi témákon lesz a fő hangsúly, országosan ugyanis a válság dominál.)

A jelölti kampány célja, hogy a helyi eredményeket, beruházásokat és felújításokat (például az uniós fejlesztéseket) az egyéni választókerületekben a szocialista indulóhoz kössék, és „leválasszák" a többségében fideszes önkormányzatokról (ez a stratégia Budapesten nem életképes, hiszen a kerületi ügyeket durván elfedik a fővárosi konfliktusok, például a BKV-botrány). A jelölti kampány alapvetően a régi szocialista bázisra koncentrál, arról azonban csak találgatni lehet, hogy mennyire sikerül felpezsdíteni a szimpatizánsi kört, ugyanis azt leginkább kopogtató kampánnyal lehetne mozgásba hozni. A jelek szerint erre nincs megfelelő állomány, az MSZP a csatolt szervezetekkel együtt is legfeljebb 200-300 aktivistát tudna a kampányringbe küldeni, így kénytelen lesz klasszikus reklámeszközökkel győzködni táborát.

Kétezermilliárd és negatív kampány

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!