hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Asztaltársaság - Főpapok és az elbukott vétó

2009. 12. 10.
Sólyom László idén sem bírálta felül azt a sokak által kritizált gyakorlatát, hogy az advent alkalmából megrendezett díszebédre a Horthy-korszak felekezeti kategóriáit idéző szelekció alapján invitálja klerikus vendégeit. A zárt ajtók mögött az egyház-finanszírozási kérdések mellett a népszámlálási kérdő-ívről lemaradt, vallási hovatartozást firtató blokk feletti sajnálkozásra is jutott idő.

A Magyar Köztársaság elnöke és az egyházak közötti párbeszéd Sólyom László működésének idején hagyományosan a római katolikus, a görög katolikus, a református, az evangélikus, az izraelita, az unitárius és a baptista felekezetek vezetőivel elköltött díszebédben csúcsosodik ki. Elődjéhez, Mádl Ferenchez képest annyi újítást engedett meg magának az államfő, hogy a magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságok együtt látogathatnak a Sándor-palotába.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és kollégája, Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arra használták fel a protokolláris eseményt, hogy hazánk és a „történelmi egyházak" - a bíboros szavaival élve - „skizofrén" kapcsolatát bírálják. Esetükben nehéz értelmezni a „szűkre szabott létfeltételekre" való utalást, jár viszont a két pont az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának korrekciójára vonatkozó utalásért.

Vélhetően zsidó vendégeire utalva az államfő már köszöntője elején jelezte, hogy bár a jelenlévők nem mindegyikének nagy ünnep a karácsony, ettől azonban még egyéb egyházi ünnepek is alkalmasak lehetnek a „mindennapi élet és az örökkévalóság" harmonizálására. Három területet emelt ezek után ki, ahol a nemzet egységének megtestesítőjeként köszönetet mondhat a meghívottaknak. Az elsőnél mindjárt ellentmondásba került Bölcskei Gusztávval, ugyanis az egyházak tár­­sadalmi szerepéről azt mondta: „Ha manapság beszélhetünk élő közösségekről, akkor a vallási közösségek azok." A reformátusok első embere ugyanakkor három hete még úgy nyilatkozott egyháza XIII. zsinatán, hogy az elmúlt tíz évben „drasztikusan csökkent a vallásos emberek száma", és egyre kevesebb fiatal jár templomba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!