hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért Mesterházy lett a befutó?
Kovács László és a „Vének Tanácsa” az MSZP-ben

2009. 11. 27.
Kiemelkedő szerepet szánnak Kovács László leköszönő uniós biztosnak az MSZP-ben – értesült a Hetek. Emellett a szocialisták Mesterházy Attila listavezetővé választásával szeretnének minden személyi kérdést lezárni, és kizárólag a jövő évi választásokra figyelni.

Ugyanis a hétvégi választások bebizonyították, hogy presztízsveszteséget okoz, ha egy-egy szavazást csak túlélni akar a párt. A nyugat-magyarországi Csornán csupán öt százalékot értek el, mert arra játszottak, hogy ha az alacsony részvétel  miatt eredménytelen lesz a voksolás, akkor megússzák a helyzetet. Az élet viszont Orbán Viktor taktikáját igazolta, aki az utolsó pillanatban elment Csornára kampányolni, aminek következtében „elegen lettek", a fideszes jelölt 79,71 százalékos szavazati aránnyal győzött. A második a Jobbik jelöltje lett 10,5 százalékkal, míg a szocialisták megalázó és nevetséges 4,64 százalékos eredményt értek el.

Józsefvárosban, ahol emberemlékezet óta balliberális polgármester irányította a kerületet, a Fidesz jelöltje 67 százalékot kapott, míg az MSZP-é alig 17-et. Az MSZP itt is direkt gyenge jelöltet indított, hogy valahogy megússza a helyzetet, de azóta mindenki a szocialisták esetlenségén szörnyülködik. „Úgy kellettek nekünk ezek a szavazások, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Az emberek utálnak minket, nem kell a portékánk, és amúgy semmi sem jön be nekünk, igaz, amúgy a belső ügyekkel voltunk elfoglalva, nem is maradt idő arra, hogy bármilyen koncepciót kidolgozzunk ezekre a voksolásokra" - fogalmazott egy a kampányokban érintett szocialista politikus lapunknak. Úgy tudjuk, hogy a csornai és a józsefvárosi kudarc miatt mind az MSZP felső vezetésében, mind a helyi erőknél elszámoltatás lehet a csődöt mondott taktika miatt.

Az előbbiek fényében Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége legfontosabb pozitívumának azt tartják, hogy van már jelölt. Így lezárulhat a személyi viták ideje, és összezárhatják a soraikat a szocialisták. Forrásaink szerint három oka van, hogy végül ő lett a jelölt: fiatal; azon kevesek közé tartozik, akik ambicionálták a posztot; és nem nagyon volt más. A fiatalsága azért fontos, mert így a választások után a „Le az öregekkel!" felkiáltással nem lehet palotaforradalmat csinálni és a jelenlegi vezetőket „eltakarítani". Az ambíció azért fontos, mert Botka Lászlótól kezdve Gráf Józsefen át egy sor politikus nemet mondott a felkérésre. A harmadik indok, hogy így csak ő és Kovács László maradt versenyben, az idő pedig elfogyott, hogy új arcot találjanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!