hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 11. 13.
Olcsó karácsonyBajnai Gordon határozottan arra kérte a kormánytagokat, hogy a gazdasági válságra és az abból fakadó nagyon szigorú költségvetési intézkedésekre tekintettel sem a minisztériumokban, háttérintézményeikben, sem a többségi tulajdonú gazdasági társaságaiknál hivatali keretből ne ajándékozzanak karácsony vagy év vége alkalmából. Lehet, hogy igaz?Az MSZP postán küldte el a legfőbb ügyésznek a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely szerint a párt győri elnöke, Neupor Zsolt jogerősen személyiségi jogi pert nyert Szijjártó Péter ellen. A Fidesz szóvivője azért perelte be az MSZP győri elnökét, mert az „mutyizással és panamázással” vádolta.

Nyomozati előrelépés
Hatékonyabbá, gyorsabbá teszi a bűnüldözést és világviszonylatban is a lehető legmodernebb technológiát alkalmazza – mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) új DNS-laboratóriumának ünnepélyes megnyitóján. Az új laborban évente mintegy 3 ezer bűnjel-mintából nyerhetik ki és elemezhetik a bűnelkövetők azonosítását lehetővé tevő genetikai örökítőanyagot.

Fontosak a részletek is

Nem fogadta el a parlament különbizottsága a romák elleni gyilkosságokról szóló jelentést. Gulyás József, a testület elnöke elmondta: „A vizsgálat – amely egy belső nemzetbiztonsági eljárás után indult – célja a tanulságok levonása volt. A belső vizsgálatra mindössze 48 óra állt rendelkezésre, ezért szükséges volt egy részletesebb tényfeltárás.”

Megint egy focista

Újra kellett éleszteni egy focistát, miután rosszul lett és összeesett Zsámbékon szerdán este. A beteget a Városmajor utcai szívsebészeti klinikára szállították, ahol a család kérésére nem közöltek információt a sportoló állapotáról.

Kísért a múlt

Rossz irányt mutatnak Simicskó István szerint azok az elképzelések, amelyek a polgári titkosszolgálatoknak a Belügyminisztériumhoz történő csatolásáról szólnak. A politikus emlékeztetett, hogy a rendszerváltás előtt működött a III-as főcsoportfőnökség a Belügyminisztérium alatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!