hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szakítás Demszkyvel - Liberális undor az MSZP-ben

2009. 10. 15.
Legalább három legyet akart ütni egy csapásra az MSZP vezérkara azzal, hogy váratlanul felmondatták a  szocialistákkal a fővárosi koalíciót: ezek a BKV-s botrányok utáni kármentés, a fővárosi szocialisták „helyretétele”, valamint a „közutálatnak” örvendő liberálisokkal való nyilvános szakítás.

A nyáron a szocialista szekértáborok közötti üzleti és politikai nézeteltérés miatt kirobbant, a sajtónak kiszivárogtatott belső dokumentumokkal alátámasztott BKV-s végkielégítési ügyek drámai módon csökkentették az MSZP népszerűségét. A legfrissebb felmérések szerint csak ez az ügy 3-4 százalékot rontott a 10 százalékra zsugorodott párt pozícióján, különösen a fővárosi folyamatok aggasztóak az MSZP-re nézve.

Az ügy egyik főszereplője Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes volt, aki az elmúlt években a fővárosi MSZP erős emberévé nőtte ki magát: hozzá tartoztak a városüzemeltetési feladatok, így a BKV felügyelete is. Hagyó még ereje teljében, tavasszal, Gyurcsány távozását követően élére állt a fiatal szocialista politikusok azon mozgalmának, amely az MSZP vezetésének átalakítását és a miniszterelnök-jelölt azonnali megnevezését akarta. Az úgynevezett „öregek" csak nehezen tudták semlegesíteni a belső fórumokon egyre inkább személyeskedésbe fajuló, a párt egységét veszélyeztető vitát.

Az ilyen előzményeket követően nagyon sokan követelték a párton belül Hagyó Miklós fejét, mondván, hogy politikai húzásaival nemcsak a párton belüli status quót veszélyezteti, hanem a százmilliós BKV-s botránnyal konkrétan károkat okozott a magát a kisemberek pártjának pozicionáló MSZP-nek. Bár Hagyó Miklós igyekezett  a háttérbe vonulni, több belső támadást is kivédett, mégis a mostani, Lendvai Ildikó pártelnök által kierőszakolt fővárosi szakítás kollektívan bünteti a fővárosi MSZP vezérkarát, köztük a volt főpolgármester-helyettest is. A történtek miatt a fővárosi MSZP súlytalanabbá vált a párton belül, egy sor fővárosi szocialista önkormányzati politikus hivatali pozíciókat (főpolgármester-helyettesi, tanácsnoki stb.) veszít a döntés miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!