hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felcsút casting

2009. 10. 22.
Már hetek óta Felcsúton, Orbán Viktor hétvégi házában „hallgatják meg” a Fidesz választókerületi elnökeit és képviselő­jelöltjeit. Úgy tudjuk, a meghallgatások célja, hogy a pártvezetés pontos képet kapjon a szervezet belső állapotáról, és a rejtett aknákat megpróbálják minél hamarabb semlegesíteni. A Fidesz egyik legnagyobb gondja, hogy mivel ők számítanak a kormányrúd váromá­nyosainak, ezért egyre több „konjunktúralovag” jelenik meg a párt körül.

„Három éve meg sem ismertek, némelyikük Gyurcsánynak csápolt, de most előadják magukat, mint régi fideszesek" - magyarázta egy fideszes politikus lapunknak, hogy milyen nagy a tülekedés mostanában a „felcsúti úton". Pál apostol damaszkuszi útjának parafrázisaként emlegetik azt a jelenséget, hogy az elmúlt hónapokban nagyon sokan, mondhatni tömegméretekben szeretik magukat Orbán Viktor és a Fidesz régi támogatójaként feltüntetni, nyilván abban a reményben, hogy a leendő polgári kormány idején pozícióhoz juthatnak majd.

A felduzzadt támogatói bázis terheket is ró a szervezetre. Több választókörzetben belső viták bénítják a szervezet működését, másrészt különös nyilatkozatokat tesznek a fideszes politikusok is. A felcsúti vizsgáról annyit sikerült megtudnunk, hogy a párt elnöke és két alelnöke beszélget a helyi vezetőkkel a pártigazgató jelenlétében (aki e meghallgatáson a többiekhez képest inkább adminisztratív szereplő). Bár több tucat politikus meghallgatása lezajlott már, mégis nehéz érdemi információhoz jutni az Orbán Viktor hétvégi házában történtekről, melynek leginkább az az oka, hogy a Fidesz felső vezetése a szocialistákéhoz képest jóval zártabban működik, lényegesen kevesebb a kiszivárogtatás. Ez többek között azért lehet így, mert a Fidesz vezetői évekig abban a tudatban éltek, hogy a baloldali túlsúly miatt az újságíróktól jobb óvakodni. Orbán Viktor egy kereskedelmi televízióban azzal érvelt a hely mellett: „olyan helyen lehet jó döntést hozni, ahol az ember teljesen biztonságban érzi magát, nem fizikailag, hanem lelkileg".

Másrészt azért is nehéz érdemi információkhoz jutni, mert sok fideszes politikai jövője függ attól, hogy miként szerepel Felcsúton, ezért az újságírói érdeklődésre szinte kivétel nélkül mindenki igyekezett diplomatikusan és keveset beszélni. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a pártelnök szűkebb pátriájában tartják ezeket a meetingeket, legtöbben kitérő, a témát elütni próbáló válaszokat adtak. Bár hallottunk egy adekváltnak tűnő feleletet is, miszerint a lehallgatásbiztos környezetet is könnyebb egy felcsúti parasztházban megteremteni, mint a zajos Budapesten. A másik ilyen indok az lehet, hogy Orbán Viktor számára így közel van az amúgy helyben levő Puskás Ferenc Futballakadémia és a Fehérvár FC bázisa, hiszen a pártelnök nagy rajongója a futballnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!