hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lebilincselő történet: a fizetőparkolás a korrupció melegágya
Emberibb Parkolásért Mozgalom

2009. 08. 20.
A gyanú szerint a Centrum Parkoló Kft. azért fizetett le közterület-felügyeleti vezetőket, hogy azok minél több kerékbilincset rakjanak fel a parkoló autókra.

Őrizetbe vették Farkas Kálmánt, a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét. A férfit akkor érték tetten a nyomozók a Centrum Parkoló Kft. székhelyén múlt héten, amikor kenőpénzt vett át; mint kiderült, havonta 500-800 ezer forint „ösztönzési pénzt” kapott a cégtől, attól függően, mennyi autóra sikerült kerékbilincset elhelyezni.
A magyarázatok szerint a Centrum Parkoló Kft. érdekelt volt abban, hogy minél több bilincset tegyenek a közterület-felügyelők az autókra, hiszen a kerületben ők végezték a fel-, és leszereléseket; a cég ezért bilincselésenként meghatározott összegű szolgáltatási díjat kapott.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a közterület-felügyelet egy másik köztisztviselőjét is, aki beismerő vallomást tett – ő szabadlábon védekezhet. Szintén gyanúsítottként hallgatták meg a nyomozók a Centrum Kft. igazgató-helyettesét, Dudás Gábort, aki augusztus 10-én a 215 ezer forintot átadta Farkasnak.
Megkeresésünkre a Centrum Parkoló Kft. annyit mondott, hogy amíg az ügy folyamatban van, addig nem nyilatkoznak. A cég egyébként további hat kerületben üzemeltet még parkolókat. A szabályok szerint ráadásul a szabálytalanul parkoló autók bilincselésénél nemcsak a Centrum embereinek, hanem a közterület-felügyeletnek is ott kellene lennie.
Az ügy kapcsán felmerült, hogy mennyi értelme van egyáltalán a kerékbilincselésnek, és vita bontakozott ki arról is, hogy megfelelően kézbesíthetőnek tekinthető-e az, hogy piros vagy kék „Mikulás-csomagokat” az autók szélvédőjére teszik. Tóth Zsuzsanna, a Magyar Autóklub jogásza az ATV Jam című műsorában elmondta, hogy ők alkotmánysértőnek tartják a büntetés-kézbesítésnek ezen módszerét, és az Alkotmánybírósághoz fordultak. Szerinte azért is hangsúlyos a kézbesítés kérdése, mert onnantól számítják azt a 30, illetve 90 napot, amelynek elteltével a bírság húszszorosára, illetve kilencvenszeresére nő.
Az MDF szerint az is érthetetlen, hogy eddig miért nem indult vizsgálat a botrány főszereplője, a Centrum ellen, hiszen a párt már fél évvel ezelőtt megnyomta a vészcsengőt a Fővárosi Közgyűlésen ezzel kapcsolatban.
„Szándékosan úgy van megteremtve az egész fizetőparkolási rendszer, hogy betarthatatlan és minél jobban büntethető legyen, minél nagyobb nyereséghez hozzásegítve az üzemeltetőket. Ez így maga a korrupció melegágya” – mondta lapunknak Legin István, az Emberibb Parkolásért Mozgalom alelnöke. Szerinte abszurd, hogy a nyereségorientált magáncégek hatósági eszközöket alkalmazhatnak. Az alelnök tájékoztatása szerint szinte naponta érkeznek hozzájuk ilyen témájú bejelentések, ám bizonyítékok hiányában ezek kapcsán egyelőre nem tudnak jogi eljárást indítani.
Legin életszerűnek nevezte azt a feltételezést, hogy a végrehajtásba bevont magáncégek sokszor előre kitöltött igazolópapírral járják a várost, és büntetnek, akit csak akarnak. Szerinte még nagyobb probléma, hogy a Fővárosi Önkormányzat is a parkolási cégek érdekei szerint tevékenykedik. Arra a kérdésre, hogy ez miért van így, az alelnök annyit mondott: „Nem tudom.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!