hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hídemberek

2009. 08. 28.
A Margit híd újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez – legalábbis ezt ígérik a felújítást végző szakemberek. Addig is a fővárosiak azon izgulhatnak, hogy a felújítási finisben nem bénul-e meg Budapest közlekedése. A részleteket Horváth Zoltántól, az MH 2009 Konzorcium projektvezetőjétől kérdeztük meg.  A Margit híd rekonstrukcióját az MH 2009 Konzorcium végzi el. Kikből áll ez a konzorcium és mi az ön feladata?– A konzorcium három nagy cég összefogásából jött létre. A konzorcium vezetője a Közgép Zrt., aminek meg­le­hetősen nagy gyakorlata van hídépítésben, hídrekonstrukcióban. Így például ők építik Szolnokon a Tiszán átívelő gyalogoshidat, aminek alig két hete helyezték el az alapkövét. A másik konzorciumi tag az A-Zrt., a harmadik pedig a Strabag MML Kft. Az erők egyesítésére azért volt szükség, mert egy hídrekonstrukció már magában is nagyon bonyolult dolog, de mindezt úgy elvégezni, hogy közben folyamatosan biztosítjuk a villamos-, autóbusz- és gyalogosforgalmat, és ehhez képest rendkívül szűk határidővel dolgozunk, így kiemel­kedően összetett a munka.Bizonyára hatalmas dugók lesznek a híd lezárása miatt. Mit tudnak önök ez ellen tenni?– A kivitelező konzorcium legfeljebb csak annyit, hogy minél gyorsabban dolgozunk. Persze mi is minden alkalommal felhívjuk a figyelmet arra, hogy senki sem számíthat arra, hogy ugyanúgy fog közlekedni Budapesten a Margit híd lezárása után, mint azelőtt. Ha nem változtatnak az emberek a közlekedési szokásaikon, akkor ma még elképzelhetetlen dugókra kell számítani szeptember elseje után. Ezért a fővárosi önkormányzat számtalan közlekedésrendészeti változtatást végzett, de ennek ellenére is elkerülhetetlenek a korábbinál sokkal nagyobb dugók a következő egy évben.A Fővárosi Önkormányzat készíttetett egy tanulmányt, amely szerint az Erzsébet és az Árpád híd a Margit híd korábbi forgalmának csak 30-40 százalékát lesz képes átvenni. Ennél több gépkocsi nem tud átjutni a Dunán a jelenlegi hidakon. Gondolom, ezért is ragaszkodtak ahhoz, hogy az áté­pítés idején a villa­mos­for­galom folyamatosan fennmaradjon a hídon. Viszont azt írta az első sajtóanyagban a főváros, hogy az építkezés idején összesen háromszor kell áthelyezni a villamossíneket a hídon. Ezt hogyan kell érteni?– A híd rekonstrukcióját technikailag rendkívül bonyolulttá teszi, és meg is drágítja, hogy a rekonstrukció idején a busz-, villamos- és gyalogosforgalmat biztosítani kell. Ezért amikor az északi oldalt rekonstruálják, akkor a délire kell átvinni a síneket, majd amikor ezt javítják, akkor az északi oldalra, végül pedig középre. Ráadásul ez nemcsak 2400 méter sín építését jelenti, hanem a híd két oldalán (az ideiglenesen kialakítandó sínek alatt) meg kell erősíteni a híd szerkezetét is. Azt gondolom, hogy ebből bárki megérti, hogy így sokkal drágább az építés, mintha teljesen lezárják a hidat, s a rekonstrukció legvégén kicserélik középen a síneket.A napokban kerékpárosok tiltakoztak amiatt, hogy a déli oldalon nem, hanem csak a híd északi oldalán lesz kialakítva kerékpársáv. Tudom, hogy ezt a döntést nem a kivitelező hozta, hiszen önök azt építik meg, amit a főváros  megrendel. Ráadásul tudjuk, hogy csak néhány évet kell a kerékpárosoknak így kibírniuk, hiszen a főváros tervei szerint a nem túl távoli jövőben a Lánchíd gyalogos- és kerékpároshíd lesz. Azonban az átépítés idején kerékpárosok használhatják a Margit hídon a járdát?– Igen, de csak a KRESZ szabályainak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy a járdán a kerékpárokat csak tolni lehet, mivel a gyalogosok közti cikázás rendkívül veszélyes lenne. A  kiadott közlemények szerint egy évig nem lehet majd személygépkocsi-forgalomra használni a Margit hidat, tehát mondjuk jövő augusztusig. Viszont az építkezés csak 2011 tavaszán, nyarán fejeződik be. Tehát a híd használatba vétele után még bő fél évig dolgozni fognak rajta továbbra is?  Mit fognak akkor csinálni?Akkor a műemléki helyreállítást, a korrózióvédelmet és más, ezekhez kapcsolódó feladatokat fogunk elvégezni. A „régi” Margit híd rekonstrukciója a legkorszerűbb technikával fog megtörténni. Így például olyan festékeket alkalmazunk, amelyek legalább 25 éven át fogják megvédeni a híd szerkezeti elemeit. A műemléki helyreállítás után pedig azt mondhatom, hogy a híd szebb lesz, mint amit a budapestiek ismernek. Ugyanis a második világháború után nagyon sok elemet csak leegyszerűsítve, korábbi szép­ségétől megfosztva állítottak elő –, ami  érthető  volt a háború után, amikor az számított, hogy minél gyorsabban lehessen újra közlekedni a hídon. Most viszont helyre fogjuk állítani az egykori míves hídelemeket, a régi kandelábereket és mindazt, amitől a Margit híd Budapest egyik legszebb, leglátványosabb hídja lesz. Addig azonban a buda­pestiektől türelmet és együtt­működést kérünk, és elsősorban azt, hogy értsék meg: az építkezés idején át kell szállni a tömegközlekedésre, ha nem akarnak folyamatosan dugókban ülni. De bízunk benne, hogy a budapestiek ezt meg fogják érteni, s cserébe egy olyan megújult, megszépült és biztonságos Margit hidat kapnak vissza, amire méltán lehetnek majd büszkék a fővárosiak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!