hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meglepő fordulatot hozhat az EP-választás
Brutális lett a tét

2009. 06. 05.
Ha polgári demokrácia talaján álló pártok, így az SZDSZ és az MDF rosszul szerepelnek az európai parlamenti választáson, akkor az előrevetítheti, hogy gyökeresen megváltozik a magyar közélet. A Jobbik esetleges előre­törésével ugyanis a politikai centrum jobbra tolódhat. Negatív fordulat esetén hosszú távon a Horthy-rendszert idéző pártszisztéma jöhet létre Magyarországon. Rövid távon az SZDSZ veresége esetén pedig megbukhat a Bajnai-kormány.

Az MSZP-ben már hetek óta zajlik a kármentesítés. A párt politikusai és a baloldali hold­udvarba tartozó értelmiségiek igyekeznek a saját táborukban a várakozásokat alacsonyra szállítani, hogy egy esetleges nagy vereség esetében is egybemaradjon a párt. A célszám lapzártánk idején 3 és 5 között mozgott, azaz ennyi befutó képviselőre számítanak. A problémát mégis inkább az jelenti, hogy kiderülhet: a 30-40 százalékos MSZP hétévnyi kormányzást követően 15 százalékos párttá zsugorodott, és ez akár azt is jelentheti, hogy a szocialisták elvesztették a jobboldalt „sakkban" tartó váltópártjellegüket, és középpárttá sorvadtak. Ha pedig ezen nem tudnak változtatni, akkor úgy járnak, mint 1994-ben az akkor még kormánypárt MDF, azaz elvesztik a meghatározó szerepüket a magyar közéletben, és statisztává válnak.

Csak semmi pánik?

Több szocialista vezetővel beszélve úgy tűnik, hogy leginkább a pániktól tartanak. Az MSZP vezetői között ugyanis már tavaly világossá vált, hogy amennyiben nem sikerül változtatniuk a politikájukon, akkor történelmi vereséget szenvedhet a párt. A szocialista küldöttek között azonban Gyurcsány Ferenc távozásáig az volt az uralkodó nézet, hogy a 2006-ban Orbán Viktort hátrányos helyzetből legyőző Gyurcsány képes lehet majd 2010-ben is fordítani. Ha Gyurcsány váratlanul önként nem távozik, akkor éppen emiatt a pszichózis miatt a szocialista vezetők képtelenek lettek volna elmozdítani a pártelnök-miniszterelnököt a pozíciójából. Az MSZP alsó és középrétegei számára június 7-én jöhet el az igazság pillanata, amikor is szembesülhetnek azzal, hogy akár 50 százalékos különbséggel, behozhatatlanul vezet a Fidesz. Kérdés, hogy mi lesz a reakció.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!