hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar változó Fórum
Távoznak a régi arcok az MDF-ből

2009. 06. 26.
Lehallgatási botrány, sikeres EP-szereplés, kizárások és kilépések. Mindez belefért az MDF elmúlt néhány hónapos történetébe. A kilépők szerint irányváltás történik, a kizártak még mindig MDF-esnek tartják magukat, a párt vezetése szerint most haladnak végre jó úton.

Miután június 7-én a Demokrata Fórum mandátumot szerzett az Európai Parlamentbe, másnap reggel listavezetőjük felszólította Dávid Ibolya belső ellenzékét, hogy lépjen ki a pártból. „Azoknak, akiknek az az érdekük, hogy az MDF előretörését hátráltassák, mi keresnivalójuk van a Demokrata Fórumban?" - tette fel a kérdést az ATV-ben Bokros Lajos, aki szerint a választások után a párt fel kell hogy sorakozzon a Dávid Ibolya vezette program mögött. Még azon a héten megszüntették Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András párttagságát, mondván, hogy nem támogatták a frakcióalakítást, és ez az alapszabály szerint a jogviszony automatikus törlését jelenti. A kizárt tagok próbálkoztak visszakerülni, levelet is írtak, de az Országos Gyűlésre már be sem engedték őket. Erre a döntésre reagálva lépett ki az MDF-ből Boross Péter volt miniszterelnök (kis képünkön lent).

„Kedves Barátaim! Televíziós műsorban kértem a tagságot, hogy ne lépjenek ki, és Benneteket személyesen is, hogy mellőzzétek a kizárásokat. Ez utóbbit sikertelenül. Ezért kapcsolatainkat megszakítottnak tekintem. Jobban meglesztek nélkülem. Az út, amelyen jártok, számomra vállalhatatlan. Nekem az elvek és eszmények többet jelentenek, mint a politikai sodródás a feltételezett siker érdekében" - írta levelében Boross, aki a parlamenti frakcióból már az év elején kilépett.

A belső feszültségek azonban nem oldódtak meg, a párt június 20-ai Országos Gyűlésén pedig tovább bonyolódott a helyzet. A meghívottak nagy többsége ugyan bizalmat szavazott Dávid Ibolya pártelnöknek (182 igen, 72 nem, 20 tartózkodás mellett), de ezt követően több tucat küldött tiltakozásul elhagyta a helyszínt, majd többen is zavarosnak nevezték a zárt ülésen lezajlottakat. Kiderült például, hogy a két új elnökségi tag megválasztása során technikai problémára hivatkozva új szavazást rendeltek el, így választották meg másodjára Herényi Károlyt (kis képünkön). Többek szerint már annak a kérdésnek a feltevése sem volt egyértelmű, melynek segítségével Dávid Ibolyáról szavaztak, sőt az igen szavazatokat állítólag meg sem számolták. Almássy Kornél szerint ráadásul a 379 meghívottból 100-an el sem mentek a gyűlésre. „Dávid Ibolya nem kapta meg az összes küldötti szavazat 50 százalékát. Ha az alapszabályzat szerint ez meg is felel a bizalomnak, morális értelemben Dávid Ibolya gyakorlatilag megbukott az MDF-en belül" - mondta lapunknak a tavaly kizárt képviselő, aki szerint „teljes leszámolás folyik az MDF-ben azokkal, akik jobboldali politikát akarnak folytatni". Mint mondja: a szocialisták érdeke, hogy Dávid üljön az MDF elnöki székében, „hogyha megszorulnának, legyen egy segítő kéz".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!