hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Liberálisból szélsőjobbos

2009. 06. 05.
A negyvenhét éves Morvai Krisztina az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán diplomázott 1986-ban. A bírói szakvizsga megszerzése óta ugyanezen intézmény büntetőjogi tanszékén tanít. 1989-ben a Londoni Egyetem Kings College Jogi Karán tanult. A kilencvenes évek elején tanított az Egyesült Államokban, 1995-ben pedig Strasbourgban töltött egy évet az Európai Emberi Jogi Bizottság jogászaként.

A melegellenes Jobbik EP-listaveze­tőjéről sokan talán el se hinnék, hogy ebben az időben még a homoszexuálisok jogaiért (is) harcolt. 1993-ban ő készítette azt a három melegszervezet által jegyzett beadványt, amely szorgalmazta, hogy a 14. évét betöltött fiatallal történt homoszexuális aktus ne számítson megrontásnak, így ne legyen büntethető. A PhD fokozatot 2003-ban kapta meg, disszertációjának témája a családon belüli erőszak volt.
2002 és 2006 között az ENSZ Nőjogi Bizottságának tagjaként New Yorkban dolgozott. A kezdetben liberális világnézetű jogász életében a pálfordulást sokan ez utóbbi tisztség elvesztéséhez kötik. Morvai akkoriban az Izraelben élő arab nők „embertelen életkörülményeiről” végzett vizsgálatokat, melynek eredményeképpen Izrael „bepanaszolta” a magyar kormánynál. Utólag úgy értékelte, a magyar kormány azzal, hogy visszahívta tisztségéből, az izraeli vezetésnek kívánt megfelelni.
Az atv.hu értesülései szerint Morvai Krisztina 2006 nyarán egy súlyos betegségből lábadozott. Bár felépült, állítólag félrekezelték, ami üldözési mániát eredményezett, mivel a jogásznő szándékosságra gyanakodott.
Az újabb fordulópontot a 2006 őszi zavargások jelenthették. Október 23-án Morvai gyerekeivel együtt a Fidesz nagygyűléséről hazafelé tartva a rendőrök sorfalába ütközött: a könnygázgránátok és gumilövedékek elől egy bérház udvarába kényszerült bemenekülni. Ezt követően hívta életre a Civil Jogász Bizottságot, ami a 2006-os őszi tüntetések elemzését végezte.
Újabb, nagy port kavart megmozdulása az Élet és Irodalomban, 2008 novemberében megjelent levele volt, amiben az általa Izrael érdekeit képviselőnek tartott „magukfajta” újságírók ellen emelte fel a hangját.
Férje, Baló György ismert televíziós személyiség, három gyermekük van. Bár a válásra hivatalosan nem került sor, életvitelszerűen nem élnek együtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!