hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kósa és a politikai ellentmondások
60 év az alagút vége

2009. 05. 16.
„Posztkádári társadalomban élünk - Kádár nélkül. Ezt az állapotot meg kellene haladni, mert megbénítja a nemzetet, és végül szétfoszlunk mint közösség" - mondta a Hetek Közéleti Klub vendégeként Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke. A saját jellemzése szerint standup comedy és politikai szónoklat keverékét nyújtó Kósa a jelenlegi helyzetet értékelve a gazdasági válságnál súlyosabb problémának nevezte az ország morális állapotában beállt zuhanást.

Ennek érzékeltetésére több szim­bolikus példát említett: a maga részéről ellentmondásosnak tartja, hogy a demokrácia felett őrködő sajtó egyik legfőbb szervezete, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetsége egy olyan ember - Eötvös Pál - vezetése alatt működik, aki a Népszabadság fő­szer­kesz­tőjeként a legnagyobb sajtóhamisítási botrányba bukott bele. Szimbolikus az is, hogy az őszödi beszéd kirobbanását kö­vetően a társadalom nem küldte el a hatalomból az „éjjel-nappal hazudó" Gyurcsány Ferencet, és szimbolikus jelentéssel bír az is, amikor „full­mil­liárdos szocialista politikusok éneklik az internacionálét, a fel, fel, te éhes proletárt". Nem az a baj, hogy Oszkó Péter a pénzügyminiszter, hanem az, hogy az az Oszkó dönt a 13. havi nyugdíj megszüntetéséről, aki eközben 360 négyzetméteres villát épít magának - említett még egy szimbolikus ellentmondást Kósa.

Rosszabb az ország lelkiállapota, mint a rendszerváltáskor - állapította meg a polgármester. Véleménye szerint ennek egyik oka, hogy a rendszerváltás utáni politikai elit sem akart és nem is tudott újfajta moralitást adni az országnak. Az a legfőbb probléma, hogy legfeljebb 3-4 millió embernek van valamilyen elképzelése az életről, 3-4 millió embernek van komoly tartása, identitása, a többi 6-7 millió viszont nem rendelkezik ezzel. A többség sosem gondolkozik el azon, hogy „egyszer mérlegre lesz téve, egyszer megkérdezik tőle, jó voltál-e, amikor jó lehettél volna?" Kósa szerint a társadalom többsége nem is igényli, hogy rendelkezzen morális tartással.

A politikai pártok nem képesek újjászervezni a társadalmat, ezért a pártoknak az erre alkalmas közösségekkel kell összefognia, és ezek munkáját kell támogatnia - vázolta fel a válságból kivezető utat a politikus. A közösségszervező csoportok sorában elsőként az egyházakat említette a Fidesz alelnöke, és kijelentette: szükség van kis- és nagyegyházakra, akkor is, ha - tapasztalatai szerint - ezek között nem mindig harmonikus a kapcsolat. Kósa Lajos egy kérdésre válaszolva leszögezte: a Hit Gyülekezetét is igazi egyháznak tartja, szemben néhány olyan egyházi státuszú szervezettel, amely valójában gazdasági tevékenységet folytat, és csupán a kedvezőbb adózási szabályok miatt bújik egyházi köntösbe. Ez utóbbiakkal szemben a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség - vélekedett. Egy sor társadalmi probléma nem kezelhető az evangelizáció komolyan vétele nélkül, így például a cigányság problémája sem megoldható az egyházak kihagyásával, mondta Kósa Lajos, aki beszéde során többször is utalt rá, hogy a Debreceni Hit Gyülekezetével kifejezetten jó kapcsolatot ápol, és nagyra értékeli azt a munkát, ami a szemei előtt zajlik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!