Ami jár, az jár
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati döntése értelmében a munkáltatóik ellen pereket indító tűzoltók 2004. május 1-jétől alappal igényelték a heti átlagos 48 órán felül teljesített szolgálati idejük túlszolgálatnak minősítését és az ennek megfelelő díjazás kifizetését.
Veszélyes poszt
Kivágó Iván Györgyné lemond fővárosi képviselői mandátumáról a költségvetés elfogadása után. A szocialista politikus a február óta előzetes letartóztatásban lévő s a mandátumáról nemrég lemondott Hunvald György helyét vette át a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójában.
Máriások Budapestért
Rózsafüzér-zarándoklatot szervez a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió Budapest körül szombaton, ennek keretében a magaslati pontokon megáldják a várost, és Budapestért, illetve a környékén élőkért imádkoznak.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »