hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi marad az MSZP-ből?
Taktika, manőverek és a kiszivárogtatások

2009. 04. 04.
„Az a baj a megszigonyozott cetekkel, hogy haláltusájukban egészen nagy halászhajókat is képesek felborítani, nos, távoztában Gyurcsány Ferenc is majdnem lezúzta az MSZP hajóját” – foglalta össze az egyik vezető szocialista az utolsó másfél hét, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki kiugrásával kezdődő, majd végleges pártelnöki lemondásával záruló történeteit. Szerinte egyébként a volt miniszterelnök-pártelnök, ha el nem is süllyesztette, de csúnyán leamortizálta a baloldalt, a vízi példáknál maradva balatoni sétahajóból evezős kiscsónakot csinált.

Az MSZP pályaíve egyébként durva hasonlóságot mutat Gyurcsány pályaívével, aki alig két hete még dupla hatalmi csúcson üldögélt, most pedig legföljebb egy képviselői székben. A Hetek információi szerint ugyanis múlt szombaton, amikor bejelentette pártelnöki lemondását (egy héttel a miniszterelnöki búcsúzást követően), azt kérte az elnökségtől a nap végén, hogy távozása után hadd kapjon egy garantáltan befutó helyet a szocialisták országos listáján. Ez valószínűleg ki is jár neki, ám kedden már feljebb srófolta lemondási vigaszdíját, és a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi elnökségért jelentkezett be.

Amit a szocialisták, ha a hét bő esztendő közepén tartanának, meg is szavaznának neki, ám az MSZP most inkább a hét szűk évre készül, márpedig ellenzékben a párt kevés forrásra számíthat bizton. Az egyik a törvény rendelte frakcióapanázs, ami most egymilliárd forint körül mozog; a másik a szintén jogszabályban szabályozott párttámogatás, összege szintén egymilliárd forint; a harmadik a Táncsics Mihály nevezetű pártalapítványt megillető körülbelül félmilliárd forint. Mivel az első két tétel a választásokon elért eredmény függvényében változik, egy 90-100 fős frakció esetén (a jelenlegi valós létszám 188) az MSZP kétmilliárd forint helyett csak egymilliárd forinttal kalkulálhat.

Következésképpen felértékelődik az elvileg a kultúra- és értékközvetítésre szegődött Táncsics alapítványhoz befutó pénzek szerepe, hiszen egy választási vereség után egyfajta utolsó kifizetőhelyként szolgálhat majd. Azt pedig kevesen tartják életszerűnek, hogy az MSZP forrásainak egyharmadát átengednék Gyurcsánynak. Már csak azért sem, magyarázzák többen, mert ott egyfajta baloldali ideológusként újraépíthetné magát. De erről egyelőre kár találgatni, majd az elnökség, pontosabban az új elnök eldönti, hogy milyen hátországot biztosít Gyurcsány visszavonulásához.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!